2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Ausztria válságban: Ismét szigorítani kell, berobbant a delta variáns

Az elmúlt napokban jelentősen emelkedett az új megbetegedések száma, ezért az osztrák válságstáb új intézkedéseket javasolt.

Pedig már úgy volt, hogy Ausztria enyhítéseket vezethet be. Ám sajnos fordult a kocka, inkább szigorítások jönnek. Július 22-től az éjszakai szórakozóhelyeket csak azok látogathatják majd, akiket már beoltottak, vagy negatív PCR-teszttel rendelkeznek. Az eddig elfogadott gyógyult státusz vagy az antigéngyorsteszt már nem lesz elegendő a belépéshez – írja az MTI. A vendéglátásban és rendezvényeken – a kontaktkutatás megkönnyítése érdekében – továbbra is megmarad a regisztrációs kötelezettség.

Az úgynevezett zöld igazolványt pedig augusztus 15-től csak azok kaphatják meg, akik mindkét oltásukat felvették. A gyógyultak és a negatív koronavírusteszttel rendelkezők esetében nem változik a szabályozás. Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter a delta variáns rohamos terjedésével indokolta a döntést.

„A járvány elleni harcban továbbra is az oltás a legfontosabb és leghatékonyabb eszköz”

– jelentette ki.

Egyúttal felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy a terjedő delta variánssal szemben csak kétszeri oltással lehet eredményesen védekezni, és aki még nem tette meg, az haladéktalanul oltakozzon.

Elisabeth Köstinger turizmusért felelős miniszter hangsúlyozta,

„a célirányos intézkedésre azért van szükség, hogy el lehessen kerülni a járvány esetleges negyedik hullámát”.

Mint az alábbi ábrán látható, a delta variáns megdobta az új esetek számát.

Ausztriában már 5,1 millió ember kapta meg a koronavírus elleni vakcina első adagját, mindkettőt pedig 3,9 millióan. Az elmúlt 24 órában egy ember halt meg a betegség miatt, a járvány halálos áldozatainak száma így 10 728-ra emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 639 352.

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató