2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Kezdődik a József főhercegi palota és a mesebeli kert rekonstrukciója

Eredeti állapotában építik újra a komplett épületegyüttest.

Elkezdődik a József főhercegi palota újjáépítése a budai Várban, a Szent György téren – írja a PestBuda. Hozzátették: az 1968-ban felrobbantott épületet és a hozzá tartozó, neoreneszánsz stílusban épült egykori istállót és a mesebeli palotakertet is rekonstruálják. A Nemzeti Hauszmann Program keretében tehát  eredeti állapotában építik újjá. Az épület külseje hűen követi majd a Korb-Giergl páros terveit, belsőépítészeti, épületgépészeti és üzemeltetési szempontból ugyanakkor modern megoldásokat alkalmaznak – olvashatjuk a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.

Mint írják, a kert összeköttetésben áll majd az alatta elhelyezkedő, középkori zsidó rituális fürdővel, a Mikvével, amely lépcsőn és lifttel egyaránt megközelíthető lesz. A kertből a látogatók a szintén újjáépülő Ybl-lépcsőn le is sétálhatnak a következő években megújuló Nyugati kertekbe is. Az építkezés részeként a Palota úton megépül a mintegy 300 autónak helyet biztosító Várgarázs III., amely segít csökkenteni a budai Vár autóforgalmát.

Az épület az 1945-ös ostrom idején súlyos, de nem végzetes sérüléseket szenvedett, megmenthető lett volna. Rekonstrukciója helyett 1951-ben munkásszállót alakítottak ki benne, ezután elhanyagolták, végül 1968-ban felrobbantották, majd elbontották. Azóta a telek beépítetlenül, a látogatók elől elzárva áll.

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató