2021. július 31. - Oszkár
EUR : 357.62
USD : 300.34
Időjárás ikon29°22°

Szándékosan elütött egy közterület-felügyelőt egy budapesti férfi

Elütötte, majd ötven méteren keresztül a motorháztatőn vitte magával a vele szemben intézkedő közterület-felügyelőt egy a járművezetéstől eltiltott 22 éves fiatalember – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n. A még vasárnap délután történt esetről azt írták: két szolgálatban lévő közterület-felügyelő állította meg az autóst vasárnap délután Budapesten, a III. kerületi Hídfő utcában.

A férfit adatai igazolására szólították fel, de ennek nem tett eleget. A kocsi előtt álló egyik közterület-felügyelőt elütötte, majd mintegy ötven méteren keresztül az autó motorháztetőjén vitte magával, míg a férfi a földre esett. A közterület-felügyelőt a mentők könnyű sérülésekkel vitték kórházba. A fiatalember elhajtott a helyszínről. A helyszínről elhajtó 22 éves férfi 2021. július 19-én önként bement a rendőrségre, mivel ismerőseitől megtudta, hogy keresik. V. L. Zsoltot a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályán hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és eltiltás alatti járművezetés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették.

Forrás: Police.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató