2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Még az állítólag megfigyelt Bánáti János is a konkrét bizonyítékokat hiányolja Pegasus-ügyben

Az ügyvédi kamara elnöke szerint nincs abban semmi különös, hogy nemzetbiztonsági szervek céljához kötődően lehet alkalmazni titkos lehallgatásokat.

Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége. Mint ismert, egyes sajtóhírek szerint az ügyvédi kamara elnökének neve is szerepelt azon a listán, amelyet az izraeli NSO kiberbiztonsági cég magyar üzemeltetői megfigyelési célpontként választottak ki. 

A műsorvezető első kérdésére, hogy megnézette-e már a telefonját, Bánáti hangsúlyozta: mint minden esetben, most is a legfontosabb, hogy a tényállást tisztázni kell és bizonyítottnak kell lennie, majd ezután lehet csak következtetéseket levonni. Bánáti elmondta, hogy információk hiányában politikai adok-kapokba nem szeretne belemenni. Ahogy fogalmazott:

A telefonszámom szerepel egy jegyzékben, ennyit tudok, semmi többet nem tudok, erre azt kell mondanom, hogy és akkor?” 

Az ügyvédi kamara elnöke elmondta: két típusú lehallgatás létezik, az egyik büntetőeljáráshoz kapcsolódó, amikor egy konkrét bűncselekményt akar a hatóság bizonyítani, a másik a nemzetbiztonsági szervek által végezhető titkos adatgyűjtés, ez utóbbi a lehallgatható célszemélyek tekintetében sokkal tágabb értelmezést tesz lehetővé.

Bánáti szerint nincs abban semmi különös, hogy nemzetbiztonsági szervek céljához kötődően lehet alkalmazni titkos lehallgatásokat. Elmondta, ilyeneket lehet használni, ha az ügy szereplője nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ami nagyon tág fogalom, akár adott esetben ő is belekerülhet ebbe a szórásba.

2014-ben ezt a kérdést az állampolgári jogok biztosa már vizsgálta, a vizsgálat pedig megállapította, hogy igen, van ilyen kémprogram és törvényes keretek között ez használható”

– fogalmazott az ügyvédi kamara elnöke, majd azt is hangsúlyozta: nemzetbiztonsági okokból úgynevezett csoportos engedély is adható, tehát „lehet, hogy nem konkrétan Bánáti Jánost akarták lehallgatni”, hanem egy kört amibe bárki, akár ő is beletartozhat.

A kérdésre, hogy mi a véleménye az NSO vezetőjének aggodalmáról, miszerint bizonyos kormányok nem jogszerűen használják a programot, Bánáti kifejtette: a „használatot minden ország saját törvénye dönti el és Magyarországon a jogszabályok tág lehetőséget adnak a használatra.”

Azzal kapcsolatban pedig, hogy Bárándy Pétert a kormány kommunikációja aggasztja, szerinte ugyanis nem tesznek semmit annak érdekében, hogy tisztázzák magukat, Bánáti kifejtette: „A nemleges bizonyítás nem annyira egyszerű, előtte valakinek valamit le kellene tennie az asztalra, és akkor lehetne már erről beszélgetni.”

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató