2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

A Momentum alelnöke szerint, teljesen rendben van, hogy Cseh elsikkasztott 4,8 milliárdot

Nem látja aggályosnak Cseh Katalin ügyét a Momentum alelnöke.Orosz Anna az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol többek között Cseh Katalin ügyét is megkérdezték. Mint ismert: a Mo...

Nem látja aggályosnak Cseh Katalin ügyét a Momentum alelnöke.

Orosz Anna az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol többek között Cseh Katalin ügyét is megkérdezték. Mint ismert: a Momentum EP-képviselőjének korábbi családi cége 285 millió forint uniós forráshoz jutott 2013 és 2018 között, a céghez köthető egyéb vállalkozások pedig több mint 4 milliárd forint uniós pénzhez jutottak.

A műsorvezető felvetette Orosz Annának, hogy Cseh Katalin már 2015-ben a Momentum tagja volt, tehát 2018-ig végzett politikai tevékenységet. „Az, hogy valaki egy párt tagja, az nem abba a kategóriába tartozik, hogy közszereplő, vagy, hogy politikai pozíciót vállal” – válaszolta erre a Momentum alelnöke.

A műsorban emlékeztették Orosz Annát: épp ő volt az, aki egy korábbi műsorban arról beszélt, hogy „a Momentum azért harcol, hogy az uniós pénzek az önkormányzatokhoz, a civil szervezetekhez, mindennapi emberekhez jussanak”. Arra a kérdésre, hogy Cseh Katalin ügyét a Momentum kampánya szempontjából nem tartja-e aggályosnak, Orosz Anna azt felelte:

Szerintünk az teljesen rendben van, hogy kisvállalatokhoz is eljut az európai uniós támogatás”

– fogalmazott, hozzátéve, szerinte az a valódi probléma, ha a kormány „átcsatornázza” a támogatásokat más szereplőktől.

 

#Tolvaj #Sikkasztás #Momentum #Cseh Katalin

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!