2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Itt az új DK! – Pártot alapítottak az egykori gyurcsányisták

Valódi Demokrata Párt néven új pártot alapítottak a DK-ból kiábrándult, és kilépett politikusok. A párt elnöke, Hazai Iván András a HírTV-ben úgy fogalmazott, erkölcsi okokból hagyták ott a Demok...

Valódi Demokrata Párt néven új pártot alapítottak a DK-ból kiábrándult, és kilépett politikusok. A párt elnöke, Hazai Iván András a HírTV-ben úgy fogalmazott, erkölcsi okokból hagyták ott a Demokratikus Koalíciót. 



Szerintük Gyurcsány Ferenc pártja egyre kevésbé képviselte a demokratikus irányzatot,

professzionalista párttá vált és egyre inkább hiányzott belőle a lélek.

Szerinte az, hogy Gyurcsányék arra törekedtek, hogy minél inkább a hatalom közelébe kerüljenek, az különféle pártalkukban nyilvánult meg. Jobbik legitimálását Hazai Iván András azért tartja problémának mert úgy véli, egy párt feladata a társadalom egyfajta nevelése és Gyurcsány Ferenc engedett ezekből a dolgokból.

Hazai Iván András szerint jelenleg egyetlenegy párt sem tartotta be, hogy az emberek életminőségének javítása érdekében tegyen, hiába is próbálkoztak ezzel.

A politikus elmondta,

ők lesznek azok, akik végre be is tartják az ígéreteiket.

Legfőbb célként a társadalmi szakadékok szűkítését, a családtámogatások növelését és a nyugdíjak emelését tűzték ki.

Íme a teljes beszélgetés:

Forrás: Mandiner

#Gyurcsány #DK #párt

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!