„A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség több feljelentés nyomán jogosulatlan titkos információgyűjtés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el az un. Pegasus ügyben. A nyomozás feladata a tényállás, és annak megállapítása, hogy történt-e, és ha igen, milyen bűncselekmény” – írta rövid közleményében az ügyészség.

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón azt mondta, hogy a kormányülésen nem beszéltek a Pegasus-botrányról, mert nem tartják fajsúlyos ügynek.
„Egy hisztériáról van szó”
– fogalmazott.
Tegnap arról írtunk: a Pegasus nevű kémszoftvert gyártó izraeli NSO azt állítja, hogy semmi közük nincs a megfigyeltek telefonszámait tartalmazó ötvenezres listához
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.