2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Ellenzéki dráma: Mindenki viszi a telefonját vizsgáltatni

Több ellenzéki politikus is be fogja vizsgáltatni a telefonját, hogy nem törték-e fel a Pegasus nevű izraeli kémprogrammal – írta meg a Magyar Narancs.

A médium több ellenzéki és független politikust megkérdezett azzal kapcsolatban, hogy aggódnak-e amiatt, hogy lehallgathatják őket.

A Jobbik sajtóreferense szerint egyes politikusait és azok családtagjait évekkel ezelőtt érték már célzott kibertámadások, ezért a pártelnök és a fontosabb vezetők állandó védelem alatt állnak. A Jobbik eddig nem találta annak jelét, hogy a párthoz tartozó politikusok telefonjait a Pegasusszal feltörték volna, ennek lehetőségét azonban nem zárják ki, és elkezdték bevizsgálni a készülékeket.

Az MSZP saját védelmi módszerekről nyilatkozott, azonban azt nem pontosították, hogy ez mit takar. A DK meg szeretné vizsgáltatni a párt politikusainak készülékeit, illetve a Párbeszéd társelnökei, Szabó Tímea és

Karácsony Gergely főpolgármester is be fogja vizsgáltatni a telefonját.

Az LMP nem keres kémszoftvert, ők az Országgyűlés Hivatala által biztosított és szervizelt készülékeket használják, de a nemzetbiztonsági bizottsági ülésen választ várnak a kormány megfigyelési ügyben betöltött szerepéről és az esetleges jogsértésekről – írta a Magyar Narancs.

Átvizsgáltatja még a telefonját Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Márki-Zay Péter is. Hódmezővásárhely polgármestere szerint 2018-ban már találtak kémszoftvert a laptopján, így nem ez lenne az első alkalom, hogy megfigyelik.


Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató