2021. szeptember 19. - Vilhelmina
EUR : 351.42
USD : 298.4
Időjárás ikon21°11°

Svédországban 1500%-kal nőtt a transznemű fiatalok száma 10 év alatt

2008 és 2018 között 1500% -kal nőtt a nemi diszfória diagnózisa a lányként született 13–17 éves gyermekek körében Svédországban – áll a Svéd Egészségügyi és Népjóléti Tanács jelentésében, amit a mandiner szemlézett.

Svédországban 2018-2019-ben játszódott le az a társadalmi vita, melynek létezését is tagadni igyekszenek a baloldali sajtóban a közelgő népszavazás kapcsán. Vadai Ágnes szerint egy „egybites aggyal rendelkező ember” nem is fetételezné, hogy a kormány népszavazásra bocsátott kérdései egyáltalán valós problémát vetnének fel. Hasonló ez ahhoz, amikor baloldali politikusok a migráció kérdését „álproblémának” nevezték.

A valóság ezzel szemben az, hogy Svédországban két éve dagadt országos méretűvé az a botrány, melyben az LMBTQ-lobbi nyomására bevezetett rendelkezések hatására 10 év alatt 1500%-kal nőtt a nemi diszfóriás esetek száma főleg a fiatal svéd lányok körében. Az ezidő alatt végzett elképesztő számú nemi átalakító műtétek „áldozatai” immáron felnőttként vették kezükbe a kezdeményezést, és álltak elő azzal, milyen módon használták fel őket egy „tudományos alapokat nélkülözö, embertelen kísérlet tengerimalacaiként”.

Az eset egyúttal tükrözi a közvélemény gyors változását is, hisz alig egy évvel azután tört ki a botrány, hogy a szociáldemokrata svéd kormány az utolsó törvényes akadályt is elhárította volna a fiatalkorúak önkéntes nemváltása elől. 

2018 őszén a szociáldemokrata vezetésű kormány az RFSL meleg, leszbikus és transzneműeket képviselő NGO nyomására új törvényt terjesztett elő, amely 18 évről 15 évre csökkentette volna a nem megváltozatását okozó orvosi eljáráshoz szükséges minimális életkort és megszüntette volna a szülői beleegyezés szükségességét, ezen felül engedélyezte volna a 12 éves gyermekek számára, hogy megváltoztassák törvényes nemüket.

2019 márciusában azonban megindult a visszavágó

Christopher Gillberg, a göteborgi Sahlgrenska Akadémia pszichiátere írt ugyanis egy cikket a Svenska Dagbladet újságban, melyben figyelmeztetett, hogy a gyermekek hormonkezelése és műtéte egy „nagy kísérlet”, amely jó eséllyel az ország egyik legsúlyosabb orvosi botrányába torkollhat.

Áprilisban az Uppdrag Granskning oknyomozó tévéműsor egy dokumentumfilmet adott le, amelyben egy korábbi transzember, Sametti mutatkozott be, aki megbánta visszafordíthatatlan kezelését.

 

Októberben a stockholmi Karolinska Egyetemi Kórház csapata, amely a nemi diszforiában szenvedő kiskorúak kezelésére szakosodott került kereszttűzbe. Az osztályt bírálták azért, mert kettős masztektómiát hajtottak végre 14 évesnél fiatalabb gyermekeken, és azzal vádolták őket, hogy elsiették a  kezelést, nem mérlegelve megfelelően, hogy a betegek egyéb pszichiátriai vagy fejlődési problémái magyarázhatják-e inkább a testükkel való elégedetlenséget. A Karolinska visszautasítota a vádalat mondván, hogy „alaposan kiértékelte az egyes eseteket”.

Egyidőben a Filter magazin bemutatta Jennifer Ring, egy 32 éves transz nő esetét, aki négy évvel a műtétje után felakasztotta magát.

Édesapja, Avi Ring, aki a pszichózis szakértője orvosi naplójában mutatta be, hogy lánya a pszichózis egyértelmű jeleit mutatta abban az időben, amikor először kezdték el nála a nemi diszforiához kapcsolódó kezeléseket.

Az első klinika, amelyet felkeresett, nem is volt hajlandó kezelni a skizotípusos tünetek jeleire és a nemi diszforia kórtörténetének hiányára hivatkozva. De a karolinskai csapat azonban zöld utat adott.

„A Karolinska nem állít meg senkit; gyakorlatilag 100%-ban mindenki megkapja a nemi átalakítást” – mondja Ring.

Svédország hatóságai igencsak lassan reagáltak. 2019 szeptemberben a parlamentben elnapolták az említett törvényjavaslat vitáját, amely csökkentette volna a nemváltoztatás minimális életkorát, és elrendelték az Egészségügyi és Népjóléti Testületnél újabb bizonyítékok kiértékelését. A jelentés megtételének határideje 2020. március 31. volt.

2019. december 20-án a Svéd Egészségügyi Technológiai Értékelő Ügynökség, az a testület, melyet a kormány korábban a nemi diszforiának a tizenévesek körében tapasztalt közelmúltbeli felfutása tudományos kutatására kért fel, arról számolt be, hogy nagyon kevés kutatást végeztek a növekedés okáról vagy a kockázatokról, illetve a hormonkezelés és a műtét előnyeiről.

Létrejött a Gender Identity Challenge Scandinavia (Genid) nevű szülői csoport

A csoportot a már említett Avi Ring nyugalmazott neurofiziológiai professzor, valamint Karin Svens svéd toxikológus és Marit Rønstad norvég tanár állítottak fel, hogy felvilágosítsák az érintett szülőket, utalva arra, hogy ezekben az esetekben nagy az öngyilkosság kockázata, ezért egyre több szülő veszi a bátorságot, hogy megkérdőjelezze az orvosok véleményét. Sokan a csoport bírálói közül megjegyezték, hogy Ring esetében „lánya” irányában a család sosem volt megértő, más esetekben pedig a nemi átalakítás a kívánt hatásnak megfelelő, úgymond „megnyugtató” eredménnyel zárult. 

Az Egészségügyi és Népjóléti Testület jelentése azt is megállapította, hogy a születéskor nyilvántartott, nemi diszforiában szenvedő 13–17 éves fiatalok 32,4 százalékánál szorongásos rendellenességet diagnosztizáltak, 28,9 százaléka depressziós, 19,4 százaléka ADHD-s és 15,2 százaléka autista volt.

A transz emberek gyakran magyarázzák a depresszió és a szorongás magas szintjét a nemi identitásukkal ütköző testben való élet nehézségére,

különösen akkor, ha a társadalomban sokan, gyakran a szülők és a barátok sem fogadják el identitásukat.

Az egyik legmeglepőbb változás azonban a transz-aktivisták közötti megosztottság volt.

Aleksa Lundberg transz nő és melegaktivista például támogatja a további kutatásokat. Tavaly októberben elnézést kért, amiért nem volt elég őszinte a műtétje után érzett depressziójáal kapcsolatban. „Valószínűleg nem végeznék ilyen korrekciós műtétet, ha ma ugyanez a választásom meglenne” – írta. „És elnézést szeretnék kérni azoktól, akiknek talán korábban kellett volna meghallani a történetemet” – tette hozzá. 


 

(Mandiner)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató