2021. szeptember 19. - Vilhelmina
EUR : 351.42
USD : 298.4
Időjárás ikon21°11°

A 23 éves Siklósi Gergely ezüstérmet szerzett párbajtőrben

A világranglista első helyén álló párbajtőröző, a 23 éves Siklósi Gergely gondoskodott arról, hogy a tokiói olimpia második versenynapján is legyen magyar döntős a vívásban. A győzelem azonban most elmaradt.

„Ha túl korán kezdek foglalkozni az olimpiával, kiégek” – mondta még egy áprilisi interjúnkban a 2019-ben egyéniben világbajnok Siklósi. Olyan lazaság áradt belőle a felkészülés alatt is, ami csak kevés sportolónak adatik meg, nem foglalkozott különösebben a nyomással, fokozottan ügyelt arra, hogy a megfelelési kényszer ne uralkodjon el rajta, mert akkor nem képes tudása maximumát nyújtani. Ez a lazaság elkísérte az egész versenynap.

Siklósi az első körben a kínai Donggal találkozott, 15-9-re legyőzte. A marokkói Houssam El-Kord volt a második ellenfele, és egy szoros meccsen 15-13-ra nyert. A nyolc között a koreai címvédő, Park várt rá, aki Imre Gézát 10-14-ről verte meg a riói olimpián. Park 10-8-ra vezetett ellene, de az utolsó három percben, a csörte legfontosabb szakaszában a magyar volt a jobb, és 15-13-mal lépett tovább.

Az elődöntőben az olasz Santarelli várt rá, akivel a 2019-es vb-n is összecsapott, és akkor az elődöntőben elég simán megverte. A mostani meccs sokáig szoros volt, fej-fej mellett haladtak, 10-10 után viszont Siklósi öt találatot adott a folyamatosan támadó olasznak.

„Elkezdtünk vívni” – adott magyarázatot arra a kérdésre, hogy mi történt a hajrában, amikor állva hagyta riválisát. Azt is elmondta, hogy ugyan olimpiai döntő vár rá nemsokára, egyáltalán nem izgul.

A fináléban az a francia Romain Cannone volt az ellenfele, akinek semmi komoly eredménye nem volt eddig a napig. Eddigi egyetlen meccsüket Siklósi nyerte, de még 2017-ben, abból nem lehetett semmilyen következtetést levonni. A világranglistán a 47. helyezett Cannone Tokióban mindjárt az első fordulóban megverte a 2012-es olimpia bajnokát, a venezuelai Limardót. A negyeddöntőben a második kiemelt orosz Bidát, az elődöntőben az ukrán Reizlint múlta felül, aki nem mellékesen az egyetlen idei világkupát megnyerte, éppen Siklósi előtt.

„A francia formája azt mutatja, ma van az a napja, ami nem sokszor adódik egy vívó életében. Gergőt sem kell félteni, mert láthatóan jól bírja ő is a terhet, erős lelkileg” – ezt a helyzetelemzést a MOB-elnök Kulcsár Krisztián adta, aki ugyanebben a fegyvernemben ezüstérmes volt az 1992-es és a 2004-es olimpián.

A döntő az eredményjelző technikai hibája miatt kicsit csúszva kezdődött, a francia egy csuklószúrással nyitott, aztán a tapolcai születésű Siklósi hasát találta el, aki hamarosan ugyanilyen befejezéssel válaszolt. Együttes találat után ismét a francia volt pontos, Siklósi azonban még az első három perc letelte előtt egyenlített (4-4)

Siklósi 6-5-nél vezetett először, a francia gyorsan válaszolt a találatra. A hetedik találatot is ő adta, aztán mindketten jól szúrtak, a francia viszont nemcsak elhárította a magyar támadását, hanem vissza is szúrt. Együttes találat után Cannone adott egy bravúros tust, majd egy szerencséset, és 12-8-as előnyre tett szert. Aztán lábon szúrta a magyart, és így a második három percet 14-9-es vezetéssel zárta. Innen már csak a csoda segíthetett a Honvéd versenyzőjén, de ez a csoda most elmaradt. 15-10-re a francia győzött.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató