2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Jön az eddigi legnagyobb állami startup-program: 10 milliárdot oszt szét a Széchenyi alapkezelő

A kormány a Széchenyi Alapok alapkezelőn keresztül 10 milliárd forintot fektet be a magyar startup cégek támogatásába; ez az eddig volt legnagyobb ilyen program az országban – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón Budapesten hétfőn.

Az MTI beszámolója szerint a befektetést nem közvetlenül a startup kapja, hanem az induló vállalkozásokkal foglalkozó szakmai vállalat. Az egyes befektető vállalkozások legkevesebb 300 millió, de akár 1,5 milliárd forint befektetési összegre jelentkezhetnek a Széchenyi Alapoknál.

Varga Mihály elmondta, hogy Magyarországon 1000 felett van a startup cégek száma, ezek a társaságok 25 ezer szakembernek adnak munkát. A miniszter jelezte, hogy startup cégekről lévén szó nem lehet elvárás, hogy mindegyik támogatott kezdeményezés sikeres legyen, sok esetben a többedik próbálkozás hozza meg a kívánt eredményt. Magyarországon már megvan az a hozzáértő szakember csapat, amely meg tudja ítélni, hogy mibe érdemes befektetni, ezen a területen a Széchenyi Alapok tízéves tapasztalattal rendelkezik – jelentette ki.

A 2011-ben alapított tőkebefektető alap több mint 15 milliárd forintos kihelyezéssel zárta a tavalyi évet, ami rekordnak számít. A pénzügyminiszter szerint a gazdaság újraindítását szolgáló intézkedések sorába illeszkedik a Széchenyi Alapok programja is.

Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az alapkezelő induló vállalkozásokra szakosodott inkubátorokat és úgynevezett akcelerátorokat tőkésít fel a tízmilliárd forintos keretösszeggel.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató