2021. szeptember 22. - Móric
EUR : 352.89
USD : 300.74
Időjárás ikon14°10°

Taknyán csúszik a teljes ellenzék: Elmarad a nemzetbiztonsági bizottság gyűlése

Határozatképtelen volt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hétfői zárt ülése, amelyen a Pegasus nevű izraeli kémszoftver magyar vonatkozása volt az egyetlen napirendi pont. A határozatképtelenség megállapítása után a testület ellenzéki tagjai Stummer János (Jobbik) elnök, Molnár Zsolt (MSZP) és Ungár Péter (LMP) a belügyminiszterrel “nyolcszemközti beszélgetést” folytattak – derült ki az ülés utáni sajtótájékoztatón. A kormánypárti képviselők nem jelentek meg a tanácskozáson.- írja az MTI.


A testület jobbikos elnöke bejelentette, hogy a parlament őszi ülésszakának első napján nyolc órára újra összehívja a bizottság ülését, amelyen meghallgatják a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat éves beszámolóját és ténymegállapító vizsgálatot kezdeményeznek a kémszoftver ügyében. Mint ismert, a Direkt36 nevű, a Telex felületén működő portál egy héttel ezelőtt azzal állt elő, hogy az NSO nevű izraeli szoftvercég kémprogramját, a Pegasust arra használhatták, hogy magyar újságírókat, politikusokat, ügyvédeket hallgassanak le.

A sztorit átvevő hírportálok azóta megváltoztatták cikkeik címét, a magyar kormány érintettségével kapcsolatban ugyanis nem tudtak bizonyítékokat felsorakoztatni. A rendelkezésre álló adatok szerint a magyar kormány is az izraeli cég megrendelői között van – szándékai szerint így jósolt a Direkt36.hu, amely közölte azt is: az állítólagosan lehallgatott négy újságíró közül ketten – Panyi Szabolcs és Szabó András – a portál munkatársai.

Később a Soros-féle Amnesty International azóta letölthetővé tett egy alkalmazást, amellyel az “érintettséget” lehet ellenőrizni.

 

Eszetlen őrjöngésbe kezdett az ellenzék, most ebből kettőt mutatnánk, mert lusták vagyunk, mindegyik idegbeteg posztját beilleszteni webes felületünkbe:

 

Bernadett:

 

Timi:

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató