2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Csodálatos: Bronzérmet szerzett Tóth Krisztián dzsúdóban az olimpián

Tóth Krisztián világbajnoki bronzérme után az olimpián is nyert egy bronzot. Ez a legnagyobb sikere a 27 éves sportolónak.

A dzsúdóban a világranglistán harmadik, 90 kilós Tóth Krisztiántól várhattuk a legjobb szereplést, még akkor is, ha láttuk, a sorsolás nem kedvezett neki, mert a japán Soicsiro Mukaj nem kiemelt, és őt megkapta a második fordulóban. Az elsőben a menekültek csapatát erősítő Misengát kapta, és két intés után nagy ipponnal felülmúlta.

A japán ellen kiélezett meccs volt, a négyperces meccs nem hozott akciót, a hosszabbításban előbb a magyar, később a riválisa kapott egy intést, majd amikor a japán indított egy akciót, nagyszerűen kontrázta meg, és ippont kapott érte. Mivel a sportágban van aranypont, ha csak vazarit ítélnek az akcióért, akkor sem kellett volna tovább folytatni. 6 perc 55 másodperc után ért véget így a találkozó.

„Félúton átvettem az akciót, megvolt a karkontroll, a videózás alatt éreztem, hogy meg fogják adni, azért voltam bizonytalan, mert Japánban vagyunk, de győzött az igazság” – mondta Tóth.

A német Trippellel szemben azonban a hosszabbításban alulmaradt. Ő volt előnyben, de egy gánccsal a német leterítette. A vigaszágon a holland Van’t End várt rá, aki a második a rangsorban, volt már világbajnok. Tóth viszont egy szép dobással előnybe került egy perccel a vége előtt, és ugyan ellenfele mindent megpróbált a hajrában, már nem talált rajta fogást.

A bronzmeccsen a kétszeres olimpiai bajnok orosz Igolnyikovval szemben lépett tatamira, az orosz volt aktívabb, Tóthot megintették a második percben 1:10-zel a vége előtt újabb intést kapott, aztán mindketten elestek, a mérkőzés vezetője vazarit ítélt, de ezt a videózás után elvették.

Jöhetett a hosszabbítás, az oroszt is megintették, Tóthnak volt egy olyan támadása, amit visszanéztek, de nem ért pontot. Tóth viszont egy dobással 3:28-nál lezárta a meccset.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató