2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Hosszú Katinka üzent a kritizálóknak: Nyugodtan fel lehet húzni a cipőmet pár napra

Hosszú Katinka mindkét vegyes számában átadta az olimpiai trónt Tokióban: 400-on ötödik, 200-on hetedik helyen végzett a riói játékok háromszoros bajnoka. Gratulált Milák Kristófnak és üzent a krtikusoknak is.

„Kicsit érett már, hogy rosszul ússzak, sajnálom, hogy ez pont most jött ki” – nyilatkozta a Kossuth Rádiónak Hosszú Katinka, aki azt mondta, nehéz napokat él át, hiszen az elmúlt években minden nagyversenyen a dobogón, gyakran a legfelső fokán végzett.

„Nem kifogásként, de probléma volt, hogy egy új felkészülést kellett kitalálnom, mivel már tökéletesítettem a versenynaptárra a felkészülést, de a halasztás miatt ez szétcsúszott tavalytól kezdve” – utalt az olimpia tavalyi elhalasztására.

„Fura volt versenyezni, nem voltam magabiztos, nem tudtam, hogy pontosan mit csinálok, hogyan fogok úszni, amit régebben mindig tudtam előre, mi hogyan fog menni. Erre kellett volna még egy kis idő, sajnos. Én tényleg a vízben hagytam, ami bennem volt, sajnos, ez most csak erre volt elég.”

Azt egyelőre nem tudja, mit ronthatott el a felkészülésében, a fizikális vagy a mentális része hibádzott, de a kettő általában együtt jár.

„Úgy jöttem ide, hogy élvezni akarom ezt az olimpiát, így azért nehéz” – tette hozzá.

Hosszú Katinka még 200 háton érdekelt, a 200 pillangótól pedig visszalépett, amiért a közösségi oldalakon sok kritikát kapott, csakúgy, mint a vártnál sikertelenebb szereplése miatt.

„A nehéz helyzetekben mindig kibukik, ki az, aki mellettem áll és ki az, aki nem. Aki csúnyábbat gondol, nyugodtan felhúzhatja a cipőmet egy pár napra és megnézheti, milyen érzés” – reagált Hosszú, aki visszalépését is vállalja.

„Mindig mindent úgy próbálok, hogy a lehető legjobb legyen, de sajnos soha nem lesz mindenkinek a legjobb” – tette hozzá.

Az M4 Sport szakértőjét, Mutina Ágnest felháborították a Hosszú Katinkának küldött üzenetek, a szerdai úszódöntők után stúdióban vette védelmébe a háromszoros olimpiai bajnokot.

Hosszú az interjúban a tokiói olimpia  második magyar aranyérmesének is gratulált:

“Nagyon örülök, hogy [Milák] Kristóf nyert és már van aranyérme az úszóknak is, büszke vagyok rá” – mondta a 200 pillangó királyáról Hosszú.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató