Európa beteg, nagybeteg. Európa rá van kényszerítve a benne élő nemzeti szuverenitások korlátozására, de a nemzeti függetlenségek, saját kultúrák, helyi önállóságok Brüsszelnek való beszolgáltatása nem európai, hanem Európán kívüli érdek. Ez a beszolgáltatás tulajdonképpen kozmopolita homogenizálás. Arctalanítás és jellegtelenítés. Európa számára ez maga a halál. Ha most valamelyik európai nép ki akar törni ebből a liberális átnevelő táborból, akkor a globalizmus szószólói azonnal körülállják, visszalökik a szögesdrótok mögé, vagy egyszerűen legéppuskázzák a tévéőrtornyokból.
Európa beteg, nagybeteg.
Öt és fél évtizeddel a második világháború befejezése után, és sok évvel a Szovjetunió összeomlása után lassan, folyamatosan bomlott fel, egy új egyenirányított glóbuszon kell szembesülnie végső alárendeltségével. Európa eltévedt önmagát keresve önmagán belül. Az új évezred kezdetén kiderülni látszik az, ami sok elmében már régóta világos, de kimondatlan, mert kimondhatatlanul fájdalmas tény, hogy a világháborút nemcsak a többiek által legyőzött Németország és a szövetségesei veszítették el, hanem Európa maga veszítette el. Megszállt és megszálló, legyőző és legyőzött vesztése között csak egy kis időrendi különbség van. S amikor a legnagyobb győztes, a Szovjetunió összeomlott, és ezzel egyidejűleg hatalmas felemelkedés lehetősége csillant fel a nagy vesztes, Németország egyesülésével, akkor azonnal megjelent a korlátozás parancsa, amely most már nemcsak Németországot, hanem egész Európát kötelezte szellemi, kulturális és gazdasági önkorlátozásra. Európa rá van kényszerítve a benne élő nemzeti szuverenitások korlátozására, de a nemzeti függetlenségek, saját kultúrák, helyi önállóságok Brüsszelnek való beszolgáltatása nem európai, hanem Európán kívüli érdek. Ez a beszolgáltatás tulajdonképpen kozmopolita homogenizálás.
Arctalanítás és jellegtelenítés. Európa számára ez maga a halál.
Most apró és nagy jelentőségű események, jelenetsorok mutatják fel ezt az egyetemleges vesztességet. Európát most tőle idegen, külső érdekek rángatják, s valamikor célszerűen, saját igények szerint megtervezett egyesülését idegen szempontok uralják. Európát a benne élő nemzetek vetélkedése, nemzeti kultúrák versenye és nemzeti öntudatok – nacionalizmusok – küzdelme tette azzá, ami, most pedig anélkül, hogy az európai népek belső meggyőződésüktől vezérelve eljutottak volna erre az elhatározásra, feladják a függetlenségüket. Miért? Kinek az érdeke ez?
A globalizmus Európa-képe egy brüsszeli kőműves-vállalkozásból malterozott jellegtelenség, egy kívülről irányított fogyasztás, amelyben sehol nem áll ellen az üzleti haszonnak a nemzeti öntudat. Ahol nincs is már nemzeti öntudat.
E tekintetben ma már csak sorrendek vannak: a parancsok előtti meghajlások sorrendjei. A vesztes Németországnak és volt szövetségeseinek előbb kell – kellett – meghajolniok, de ma Francia- vagy Olaszországban éppen úgy csak a nemzetköziség által irányított kozmopolita és libertáriánus politika folytatható, akár szocdem, akár kereszténydemokrata, akár eurokommunista mezben, mint Ausztriában.
Mindegy, hogy melyik párt van kormányon, a szociáldemokrata-e, vagy a kereszténydemokrata, csak a globalizmus szempontjainak figyelembevételével kormányozhat, nemzeti politikát nem folytathat.
Az utóbbi években Európa a következő leckéket kapta. Részt kellett vennie egy számára érdektelen háborúban Irak ellen, amely semmilyen eredménnyel nem járt, csak elmélyítette a világválságot. Támogatnia kellett egy boszniai kalandot, amely nyilvánvalóan csak a koszovói háborúba torkollhatott. A Koszovóért folyó háború közben azonban még el kellett szenvednie és ki kellett fizetnie a benyújtott kártérítési számlákat. Összeírások kezdődtek, és aki üldözött hozzátartozójának eszébe jutott, hogy akár lehetne is még pénze ősei révén valamelyik svájci bankban, az feliratkozhatott. És Svájc fizetett.
1990 után Európa szovjet uralom alól felszabadult országaira sorra rászabadították a sokkterápiát és utána nyomban a privatizációt, és gyarmatosították őket. Most pedig csodálkoznak, hogy még élnek emberek az ősi földrészen, akik tiltakoznak a gyarmatosítás minden formája ellen. Magyarország mint a gyarmatosítás első számú, központi fekvésű célországa, elnyújtott sokkterápiát és gyors, vad privatizációt kapott. Mintagyarmat lettünk. Utolsó csatlósból, mégpedig.
A háború után úgy látszott, hogy csak a németeket és az utolsó csatlósnak mondott magyarokat kell átnevelni, de 1968-ban már kiderült, hogy a gaulle-ista franciákat is. Később az átnevelés kiterjedt az északiakra és a déliekre, a szegény, két oldalról megtaposott és szétdarabolt lengyelekre 81 után várt az átnevelő tábor, és ránk, magyarokra a gulyáskommunizmus fertőtlenítője után ránk szabadították a liberalizmus kunbélás átnevelőit, és egész tömegtájékoztatásunkat ez a nemzetidegen társaság uralja. Mi örökös átnevelés alatt állunk és közben vészesen fogyatkozunk. Lehet, hogy a kettő összefügg?
A veszteség nagysága, pusztító volta abban mutatkozik meg, hogy ha most valamelyik európai nép ki akar törni ebből a liberális átnevelő táborból, akkor a globalizmus szószólói azonnal körülállják, visszalökik a szögesdrótok mögé, vagy egyszerűen legéppuskázzák a tévéőrtornyokból.
A gondolkodás és az önkifejezés teljes szabadsága nélkül Európa megszűnik létezni. Ezt a százféle sajátságból összeállt organizmust nem lehet a fogyasztás kényelmébe csomagolva a nem gondolkodás tompaságába tolni, és fenyegetésekkel sem lehet amerikai átlagpolgárrá gyurmázni.
Ezeréves keresztény állam, több ezer éves nemzet fiai vagyunk. Nekünk Európa valóban érték, a hazánk, egyszerre Szent István koronája és 1848 ifjonti felhevülése, ’56 önfeláldozása és mindenekelőtt a szabadság.
(Magyar Fórum, 2000. II. 10.)
