2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Egy olimpiai hetedik hellyel ért véget Cseh László pályafutása

Cseh László a 200 méter vegyes pénteki döntőjében elért hetedik hellyel fejezte be úszópályafutását a tokiói olimpián.

A 35 éves magyar versenyző - aki ebben a számban 2008-ban Pekingben ezüst-, 2012-ben Londonban bronzérmes volt - ugyanazt a taktikát választotta, mint az elődöntőben, azaz erősen kezdett pillangón és háton, így féltávnál második volt, de mellen visszaesett a hetedik helyre, mivel a lábtempóját egy kisebb sérülés hátráltatja. Az utolsó 50 méteren mindent kiadva magából úszott, maga mögött tartotta új-zélandi riválisát, és végül 1:57.68 perccel csapott a célba.

 

"Ébredés után elérzékenyültem, jó értelemben megérintett, hogy utoljára ugrom medencébe. Jól éreztem magam, de azt sajnálom, hogy nem lett jobb az időm. Annak azért örülök, hogy javítottam egy helyet, elvégre nyolcadikként jutottam be" 


- értékelte az úszását a legendás magyar sportoló, akinek még a győztes kínai Vang Sun is gratulált az utolsó versenye után.

A mostani játékok egyik magyar zászlóvivője ötödik olimpiáján szerepelt, tizedik egyéni döntőjét úszta, kiemelkedő pályafutását pedig többek között két világbajnoki cím és hat ötkarikás érem fémjelzi.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató