2024. május 06. - Frida, Ivett
EUR : 389.79
USD : 362.83
Időjárás ikon24°13°

Magyarországon lesz jövőre a Bocuse d’Or európai döntője

A Magyar Turisztikai Ügynökség reményei szerint a világ egyik legrangosabb séfversenye a bajba került turizmus fellendítésében is segít majd.


Magyarország ad otthont a Bocuse d’Or európai döntőjének, amit 2022 márciusában rendeznek meg.  A zsűri tagjai Budapesten választják ki azokat a séfeket, akik csapatukkal részt vehetnek a 2023-as lyoni világdöntőn – áll a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteki sajtóközleményében.

Az eseményre másodszor kerül sor Budapesten, 2016-ban szintén Magyarországon találkoztak Európa legkiválóbb séfjei. Az eseményen 20 ország képviselője versenyez majd egymással, hogy kvalifikálják magukat a világdöntőbe.

A budapesti európai döntő során ismét megismerhet hazai alapanyagokat a nagyközönség, ami az MTÜ szerint arra is páratlan lehetőség arra, hogy megerősítsük pozíciónkat a világ kulináris térképén.

A közlemény szerint a Bocuse d’Or, Európa legrangosabb főzőversenyeként, az egyik legnagyobb turisztikai reklámot is jelenti Magyarország számára, olyan élményekkel gazdagítja az ide látogatókat, amelyekért a jövőben visszatérnek majd és segítséget jelenthet a bajba került budapesti turizmus újraindításában.

Az MTÜ szerint minden esély megvan rá, hogy Széll Tamás 2016-os győzelme után a hazai versenyen újabb magyar mutatkozzon be az európai mezőnyben.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató