2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Komjáthi Imre: "Nem kalácsot kértünk: kenyeret, esélyt"

A dolgozó emberek tisztességes béreket, megbecsülést akarnak és ez az MSZP programja - mondta a párt elnökhelyettese online sajtótájékoztatóján szombat reggel.



Komjáthi Imre közölte: miközben a "bérből és fizetésből élő" Orbán Viktor baráti körét az foglalkoztatja, hogy cserélgesse yachtjait, a "mindennapi túlélésért küzdő" embereket az érdekli, hogy az árak elszabadultak, az infláció az egekben, a dráguló élelmiszerek megnehezítik az életüket. Már nemcsak a hús, hanem a zöldség is "többe kerül, mint a leves". Mikor fog a kormány ennek gátat szabni? - kérdezte az MSZP alelnöke.

Nem kalácsot kértünk: kenyeret, esélyt

- hangoztatta az ellenzéki politikus.

A magyar álláskeresési járadék ideje és összege Európában az egyik legalacsonyabb, az MSZP azt akarja, hogy a tartamát emeljék 9 hónapra, az összegét pedig minimum 100 ezer forintra - mondta.
"Természetesen a dicsőséges nagyurakat ez sem érdekelte, el voltak foglalva az urizálással, a vadászkastélyaikkal, a yachtjaikkal. Nemcsak becstelenek, de szívtelenek is" - idézi az MTI elhangzottakat.

Komjáthi Imre szégyennek mondta, hogy a munkanélküli, bajba jutott emberek fele semmilyen állami segítséget nem kap. A járványhelyzetet a kormány "furkósbotként használja": nem segít, de "leveri azokat, akik jogos bérharcot szeretnének folytatni" - jelentette ki.

A változásra csak ők a garancia, a dolgozók csak rájuk számíthatnak, ezért támogassák az előválasztáson a jelöltjeiket - kérte az MSZP alelnöke a párt Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató