2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Kozák Luca elődöntőbe jutott 100 méter gáton

Vasárnap már a döntőért fut a magyar lány. A női kardcsapat a hetedik helyért küzdhet Kínával.
 
 

 
Kozák Luca bejutott az elődöntőbe 100 m gáton szombaton a tokiói olimpián. A 25 éves futó egyike annak a nyolc magyar atlétának, akik teljesítették az ötkarikás indulási szintet – a többiek a világranglistáról kerültek a csapatba. A debreceni sprinter májusban 12.81 mp-et futott Savonába, ez idei legjobbja, míg egyéni csúcsa a 12.71 mp-es országos rekord. Az olimpia előtt úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt évek eredményei alapján 12.65 és 12.70 közötti idővel lehet bekerülni az olimpiai döntőbe, ő pedig szeretne azok között lenni, akiknek erre van esélyük.

Ehhez először az előfutamból kellett továbblépnie, az első négy helyezettek mellett idővel további négy versenyző jutott a vasárnapi elődöntőbe. A magyar gátas nem a legjobban jött el a rajttól, de stabilan továbbjutó helyen futott, és 12.97 mp-cel a harmadik helyen ért célba. Így készülhet a vasárnapi elődöntőre.    

Újabb vereség, a hetedik helyért vív a női kardcsapat

A magyar női kardválogatott a második mérkőzését is elvesztette, így az utolsó összecsapásán a hetedik helyért vívhat a fegyvernem szombati csapatversenyében a tokiói olimpián. A Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza, Battai Sugár összeállítású együttes a negyeddöntős vereség után a házigazda japánok ellen lépett pástra, és némi meglepetésre 45-42-re kikapott. Az utolsó ellenfél Kína lesz magyar idő szerint 7.30-tól.

Forrás: MTI

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató