2021. szeptember 25. - Eufrozina, Kende
EUR : 356.68
USD : 303.92
Időjárás ikon26°13°

Meloni: Az EU-nak tiszteletben kell tartania a nemzetek sajátosságait

Az Európai Uniónak tiszteletben kell tartania a tagországai szuverenitását, valamint a nemzetek és a népek sajátosságait – szögezte le Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke a Valeurs Actuelles című francia jobboldali lapnak adott vasárnapi interjúban.

Az interjúban Meloni kiemelte: továbbra is a Charles de Gaulle tábornok által népszerűsített „nemzetek Európájának” eszméjében hisz, s ezt kívánja népszerűsíteni az Európai Parlamentben az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakcióján belül is, amelynek elnökévé tavaly szeptemberben választották meg.

 „Az Európai Uniónak tiszteletben kell tartania egyebek között a nemzeti szuverenitást”

– szögezte le, kiemelve továbbá az ügyközeli döntéshozatal fontosságának elvét.

Ez az a híres nemzetek Európája, amelyről De Gaulle is beszélt – tette hozzá az olasz politikus.

Bírálta egyúttal az Európai Unió koronavírus-járvánnyal kapcsolatos válságkezelését is, kiemelve, hogy szerinte téves volt az Európai Bizottság döntése, amely központilag igyekezett volna enyhíteni a pandémiát és a következményeit ahelyett, hogy ezt az egyes államokra bízta volna. Ez szerinte katasztrofális volt.

„Abban hiszünk, hogy az Európai Uniónak keveset kell tennie, de azt a keveset jól kell tennie. Nem kell mindent elintéznie, csak abban az esetben kell fellépnie, ha valódi értéket tud közvetíteni állampolgárai számára”

– hangsúlyozta. Ezek kapcsán Meloni a  technológiai óriások (Google, Amazon Facebook, Apple, Microsoft) ügyét említette példaként, továbbá a közös határvédelmet, a terrorizmus elleni harcot és a külpolitika összehangolását.

Az euró kapcsán Meloni úgy vélte, az a jelenlegi formájában leginkább a német érdekeket szolgálja az összeurópai érdekek – beleértve az olasz érdekek – rovására.

Úgy vélte, egy közös valutaövezet létrehozása során valamilyen módon kompenzálni kell azokat az államokat, amelyek kevesebb hasznot húznak a közös valutából, hozzátéve, hogy ez az euróövezet esetében nem így történt. Példaként kiemelte a 2008-as pénzügyi válságot, amelyet az Európai Központi Bank igyekezett kezelni, ám a válságkezelés során új feszültségek is keletkeztek a „takarékos” és az eladósodott országok között. Ez utóbbiak közé sorolta Olaszországot is.

Az olasz belpolitikáról szólva Meloni ismét leszögezte: nem hajlandók támogatni Olaszország baloldali pártjait, sem pedig az Öt Csillag Mozgalmat (M5S), mert szerinte az együttműködés velük csupán káros kompromisszumokat hoz, amelyek nem szolgálják Olaszország érdekét.

„Különösen nem ilyen történelmi időkben”

– tette hozzá a politikus.

Meloni kifejtette: Mario Draghi kormánya továbbra is adós azzal a változással, amelyet az olasz népnek ígért.

A jobboldali politikus kiállt a jobbközép pártok egységes, ám sokszínű koalíciója mellett, elutasítva a jobboldali erők egyetlen pártba tömörülését. „Nem szeretném azt az utat kínálni a szavazóink számára, amely egyszer már zsákutcába vezetett. Úgy érzem, az olaszok értik és értékelik az ilyen világos beszédet” – fogalmazott.

Forrás: Hirado.hu
 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató