2021. december 02. - Melinda, Vivien
EUR : 364.35
USD : 321.69
Időjárás ikon

Bede Zsolt: Jakabot kérdeztem a pedofil-botrányról, rendőrségi ügy lett belőle

Jakab annyira rottyon van, hogy nem mer a pártja mocskos pedofil-botrányáról nyilatkozni, ezért kénytelen voltam én odamenni és meginterjúvolni a srácot.

Tudomásomra jutott. hogy 18 órakor a Keletinél tart utcafórumot Jákob. Megjelentem. Tudtam, hogy nagyon kínos Péterünknek ez az ügy, ezért készülni fognak az érkezésemre.

Így is volt. De, azokra a dolgokra, amik ezek után történtek, arra nem nagyon számítottam. 

Odaléptem Jakabhoz és két szó után a pitbulljai nekem rontottak. Szó szerint. Budapest belvárosában már olyan állapotok uralkodnak - ebben a kőkemény diktatúrában - , hogy a kérdezőket kiiktatják a saját embereikkel. 

Megkérdeztem Pétert, hogy olvasta-e a Jobbik pedofilbotrányát a médiában. Illetve, hogy milyen dolgok történnek a pártban. Abban a pillanatban, felszólítás nélkül megtámadtak. A stabilizátorral együtt kitépte a kezemből a telefonomat Béres Ferenc Attila, a Zsúrpubi nevű jobbikos szennyoldal szerkesztője, másik két "verőember", - a Jobbik IT vezetőjének, Keresztessy G. irányításával - meg a karjaimat csavarta hátra.

Ez a felvétel azért ért véget hirtelen, mert elszaladtak a telefonommal:

Miközben erőlködtek, hogy elhagyjam a rendezvény területét, csak a a készülék miatt aggódtam, mert elszaladtak vele. Az incidens nem tartott tovább pár másodpercnél, mire megérkeztek a rendőrök, akik velem szemben intézkedtek. 

Megdöbbentett a fellépésük, mert szerintem én voltam az áldozat, ennek ellenére engem igazoltattak, és felszólítottak, hogy azonnal hagyjam el a helyszínt.

Mire visszajöttem ÉLŐBE, már a rendőrök igazoltattak és jöttek a párt prominensei személyeskedni...

 

Ezek ilyenek, nyakig vannak a szarban, a pedofil-botrányban és velem személyeskednek. Én valójában már jobban gyűlölöm a Jobbikot a DK-nál, mert azok kommunisták, de ezek ÁRULÓK. Azoktól tudom, hogy mire számíthatok, de ezek... pffff

Érzékenyek voltak ma nagyon a srácok, azért eszkalálódtak az események, mert el akarták hallgatni a botrányukat. Látszott Petin a feszültség, annyira erőszakosak voltak az emberei, hogy több hibát is elkövettek. Szilágyinak is fel kellett hívnom a figyelmét, hogy nagyon átesett a ló túloldalára. Az antikommunistának nem szabadna az Apró-villában villognia. Nagyon bevörösödött a feje. De, "adtam" Zsiga Daninak is, aki a másik "mélymagyar" volt.

Az eset után egyből a rendőrségre mentem, ahol feljelentést tettem a jobbikosok ellen. Itt meg kell jegyeznem, hogy korrektek voltak, annak ellenére, hogy az incidens után a helyszínen lévő kollegáiknak felháborító volt a reakciójuk. Egy diktatúrában védték az ellenzéket. :D 

Majd a bíróságon folytatjuk az ügyet. 

Addig meg még biztos, hogy sok álmatlan éjszakát fogunk okozni nekik!

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató