2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Több nőt is szexuálisan zaklatott a New York-i kormányzó, a lemondását követelik

Demokrata párti politikusok is Andrew Cuomo New York-i kormányzó lemondását követelték kedden, miután New York állam főügyésze bejelentette, hogy hónapok óta tartó vizsgálataik igazolták a politikus elleni vádakat a szexuális zaklatásokról.



Letitia James főügyész az általa vezetett független vizsgálat részleteit ismertetve közölte:

a kormányzó több nőt is szexuálisan zaklatott, köztük olyanokat, akik a politikus irodájában dolgoztak. A vizsgálat azt is megállapította, hogy Andrew Cuomo és támogatói bosszút álltak az egyik korábbi alkalmazotton, aki vádakkal állt elő. 


"A kormányzó és csapata lépéseket tett annak érdekében, hogy megtoroljanak legalább egy volt alkalmazottat, amiért elmondta történetét. A független vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy Andrew Cuomo kormányzó szexuálisan zaklatott több nőt, és ezzel megsértette a szövetségi és a tagállami törvényeket egyaránt" - fogalmazott a főügyész.

Hozzátette: a zaklatási vádak mellett Cuomót felelősség terheli az "ellenséges és mérgező munkahelyi légkörért" is.

James irodája Anne Clark és Joon Kim ügyvédeket kérte fel, hogy folytassák le a hónapokig tartó vizsgálatot. A főügyész tájékoztatása szerint az ügyvédek a vizsgálat során 179 emberrel beszéltek, köztük 11 panaszossal. Az ügyvédek 74 ezer bizonyítékot vizsgáltak meg, köztük dokumentumokat, e-maileket, hangfájlokat és fotókat.

"A független vizsgálat megállapította, hogy Cuomo kormányzó szexuálisan zaklatott több nőt, akik közül sokan fiatal nők voltak. Nem kívánt érintésekkel, csókokkal, ölelésekkel és illetlen megjegyzésekkel" - részletezte a nyomozás eredményeit a főügyész.

Andrew Cuomót az év eleje óta több nő is megvádolta azzal, hogy szexuális tartalmú megjegyzéseket tett nekik, vagy "illetlenül" érintette meg őket. A kormányzó a kezdetektől tagadta az ellene felhozott vádakat, de korábban elnézést kért, ha - ahogyan fogalmazott: - akaratlanul kellemetlen helyzetbe hozott néhány nőt.

Cuomo - aki korábban sem volt hajlandó lemondani a törvényhozók és vádlói felszólításai ellenére sem - a jelentés keddi közzététele utáni beszédében azt állította: soha nem zaklatott senkit, és továbbra sem mond le pozíciójáról. "Először is azt szeretném, ha közvetlenül tőlem tudnák meg, hogy soha senkit nem érintettem meg illetlenül, és nem tettem illetlen szexuális lépéseket. 63 éves vagyok. Az egész felnőtt életemet a nyilvánosság előtt éltem. Ez nem én vagyok, és soha nem is voltam ilyen" - fogalmazott videóüzenetében a kormányzó.

Charles Schumer, az amerikai szenátus többségi, demokrata párti vezetője, és Kirsten Gillibrand New York-i demokrata párti szenátor kedden "mélységesen nyugtalanítónak, helytelennek és teljesen elfogadhatatlannak" nevezte a vizsgálat eredményeit. "Egyetlen választott tisztségviselő sem áll a törvény felett. A New York-i emberek jobb vezetést érdemelnek. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a kormányzónak le kell mondania" - fogalmazott közös nyilatkozatában Schumer és Gillibrand.

"Ez a jelentés bemutatja Cuomo kormányzó és adminisztrációja elfogadhatatlan viselkedését. Ahogyan már korábban említettem, a kormányzónak már akkor le kellett volna mondania, amikor ezek a nyugtalanító állítások először napvilágra kerültek" - írta keddi közleményében Andrea Stewart-Cousins, New York állam szenátusának többségi, demokrata párti vezetője. "Most, hogy a vizsgálat befejeződött, és a vádak beigazolódtak, mindenki előtt világos, hogy nem szolgálhat tovább kormányzóként" - tette hozzá.


"Senki sem áll a törvények felett, és ma igazságot kell szolgáltatni. Cuomo kormányzónak le kell mondania, és azonnal le kell tartóztatni"

- ezt Elise Stefanik New York állam republikánus képviselője írta közleményében.

A zaklatási botrányokat megelőzően februárban egy szövetségi vizsgálat is indult Andrew Cuomo ellen. A demokrata párti politikust és munkatársait azzal gyanúsítják, hogy adatokat titkoltak el a nyilvánosság elől a New York államban lévő idősotthonokban történt - koronavírus okozta - halálesetek számával kapcsolatban. A kormányzó egyik hivatali munkatársa korábban beismerte: azért kozmetikázták az adatokat, mert attól féltek, hogy a republikánusok és Donald Trump elnök felhasználja ezeket ellenük és az egész Demokrata Párt ellen.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató