2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Börtönviselt roma vezetővel lép szövetségre a DK

A DK és a Magyarországi Cigányközösség Fóruma közleményben jelentették be a szövetséget. Nem elhanyagolható körülmény, hogy a közösség vezetőjét korábban egy év tíz hónapra ítélték.A közös közlem...

A DK és a Magyarországi Cigányközösség Fóruma közleményben jelentették be a szövetséget. Nem elhanyagolható körülmény, hogy a közösség vezetőjét korábban egy év tíz hónapra ítélték.

A közös közlemény szerint a Demokratikus Koalíció és a Kolompár Orbán által vezetett MCF együttműködik az ellenzéki szövetség közös roma programjának kialakításában és végrehajtásában. Közösen dolgoznak a romák élethelyzetének javítása érdekében az oktatás, a foglalkoztatás, a telepfelszámolás, a vállalkozások segítése, az előítélet visszaszorítása, az egészségügy, valamint az állam- és közigazgatás területén.

A két szervezetnek közös érdeke a roma közösség tartós, munka és oktatás alapú felemelése, a cigány és nem cigány emberek békés, biztonságos egymás mellett élése, azáltal Magyarország gyarapítása. A közleményben arra ugyanakkor nem térnek ki, hogy 2013-ban Kolompár Orbánnak, az MCF vezetőjének börtönbe kellett vonulnia, kétrendbeli jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek megsértése miatt – tette hozzá a Mandiner.

Forrás: MTI, PS

#Kolompár #moslék #DK #cigányok

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!