2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Kötelező lesz az amerikai tőzsdei cégeknek nőket, feketéket vagy LMBTQ-személyeket alkalmazni

Ráadásul a vezetőségben.

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet elfogadta a Nasdaq javaslatát arra, hogy a náluk jegyzett vállalatok vezetésében növelni kell a „sokszínűséget” – írja a Forbes. Hozzátették: minden tőzsdei cégben legalább két olyan igazgatót kell majd kinevezni, aki megfelel ennek a kritériumnak: egy nőt és egy alulreprezentált társadalmi csoport tagját, utóbbiba a feketéken kívül a latinók, vagy az LMBTQ-közösség tagjai tartoznak, írják.

A CNN amerikai hírtelevízió cikke szerint

annak a tőzsdei vállalatnak, amely ezt nem hajtja végre, írásban kell megindokolnia, hogy miért nem.

A kisebb, illetve a külföldi vállalatoknál két női igazgató kinevezésével is eleget lehet tenni az új feltételnek.

Lépcsőzetes bevezetés

A Forbes megírta, hogy az újításokat lépcsőzetesen vezetik be: a vállalatoknak egy éven belül nyilvánosságra kell hozniuk vezetői sokszínűségi statisztikájukat, két éven belül legalább egy, négy-öt éven belül pedig két említett vezetőt kell kinevezni az igazgatótanácsaikba cégmérettől és tőkemegfelelési mutatótól függően.

Emlékeztettek, hogy a Nasdaq már tavaly decemberben javaslatot tett a cégek vezetésében a sokszínűség növelésére. A Fortune 500-as listáján szereplő cégek vezetésében 38,3 százalék volt a fehér nők és valamely kisebbségi csoportba tartozók aránya 2020-ban, ami növekedés ugyan a 2018-as 34 százalékról, de úgy tűnik, ez nem elég. Az óriáscégek közül például az Amazon és a Microsoft is kiáll az új irány mellett.

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató