2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Schmuck Bözsi a Kúriához fordul a klímanépszavazás miatt

A Kúriához fordul az LMP a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) által nem hitelesített klímanépszavazási kérdés miatt, erről Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke beszélt pénteken, írja az MTI.

Schmuck azt mondta, a klímavédelem ügyében cselekedni kell, és a Fidesz „csak akkor fog, ha ezt mi, állampolgárok kikényszerítjük”. Emiatt kezdeményeznének népszavazást, miután az NVB „mondvacsinált okokra hivatkozva” elutasította az LMP szigorúbb, 65 százalékos klímacélokra vonatkozó népszavazási kérdését. Emiatt fellebbeznek a Kúriánál.

A társelnök azt mondta, a héten az ENSZ is „megkongatta a vészharangot, kiadta az emberiség számára a vörös kódot”. Az ENSZ éghajlatváltozási kormányközi testületének legfrissebb jelentése alapján „vagy most cselekszünk, azonnal és összehangoltan, vagy nem lesz több esélyünk”.

Schmuck Erzsébet szerint a Fidesz csak a „vonakodásban”, az „ellenség keresésében erős”, a célszámai és a 2030-ig vállalt 40 százalékos csökkentés semmire sem elég. Szinte teljes a tudományos konszenzus, hogy a globális felmelegedés sikeres mérsékléséhez és a legsúlyosabb következmények elkerüléséhez az Európai Uniónak, így Magyarországnak is 2030-ig 65 százalékkal kellene csökkentenie az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Azt is elmondta, ez ugyan komoly kihívás, de nem „választható opció: vagy meglépjük, vagy a civilizációnk léte kerül közvetlen veszélybe”.

Szerinte a magyar polgárokat megilleti a jog, hogy véleményt mondhassanak egy ilyen fontos kérdésben. Ha pedig a Kúria nem járul hozzá a népszavazáshoz, akkor legkésőbb 2022 tavaszán az országgyűlési választáson.

Schmuck Erzsébet népszavazási kérdésének hitelesítését az NVB július 30-i ülésén tagadta meg. Az indoklás szerint azért, mert egy eredményes népszavazás három évig köti az Országgyűlést, a kezdeményezés azonban 2030-ig teljesítendő kötelezettségvállalás bevezetését célozza. Az NVB többsége szerint a kérdés megtéveszti a választókat, amikor azt sugallja, az „igen” válasszal öt-hat évig tartó kötelezettséget róna az Országgyűlésre.

Az NVB határozata ellen 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató