2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Bencsik András: A bolsevik horda Gyurcsány vezetésével megismételni készül a történelmet

A baloldal retorikája egyre fenyegetőbb hangvételt vesz: nemrégiben a DK egyik politikusa vizionált polgárháborút, az pedig már szinte fel sem tűnik, ha kivégzéssel, kisemmizéssel fenyegetőznek a tolerancia hívei. Az ellenzék megnyilvánulásai egyre inkább a “színes forradalmak” képét vetíti előre. Erről írt publicisztikát Bencsik András, arra figyelmeztetve: hogy a baloldal nem retten vissza az államcsínytől.



A Demokrata szerkesztője írásában emlékeztet Fleck Zoltán és Vörös Imre kijelentéseire. Előző kukába vágná az alkotmányt, utóbbi pedig tehénlepénynek nevezte az Alaptörvényt. Bencsik felvetette azt is: Fleck annak ellenére, hogy foglalkozására nézve jogász, mégis arról értekezett egy baloldali rendezvényen, hogy “Magyarországon el kell indulnia egy delegitimációs folyamatnak, mivel az Alaptörvény nem legitim, így nem lehet demokratikusan kormányozni”.

Nem legitim. Kukába való. És a jogállamiság? Úgy tűnik, az már nem számít.

– jegyzi meg Bencsik, hozzátéve, hogy Fleck Zoltán egy interjúban úgy fogalmazott: “egy ’22-es ellenzéki győzelem után időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről. De ez soha nem volt másként rendszerváltáskor, nagy forradalmak után”. A szerkesztő felidézi, kinek a szavaira emlékeztet a baloldali megmondóemberek stílusa: alig száz éve Szamuely Tibor, az utazó hóhér használt hasonló retorikát, mondván: “ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!”

És kiirtották. Mind egy szálig. Akit nem irtottak ki, az elmenekült. A többi, ahogy mondani szokás, történelem. Annak is a legvéresebb, legszennyesebb, legsötétebb fejezete. Szamuely Tibor, az utazó hóhér támadt fel Fleck Zoltánban, és egy kicsit Vörös Imrében is

– írja Bencsik, Vörös kapcsán hozzátéve: a volt alkotmányjogász tahó hasonlattal állapította meg, hogy az Alaptörvény nem gránit-, sokkal inkább tehénlepény-állagú. És még azt is mondta annak hallatán, hogy a kormány az idén tízéves dokumentum tiszteletére a Nemzeti hitvallás kifüggesztéséről határozott a középületekben, a Nemzeti hitvallás egy zagyvalék. A Nemzeti hitvallás a baloldalon már korábban is több biztosítékot kivert. Bencsik szerint az alábbi sorok zavarják őket:

MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat: / Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette. / Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre. […] / Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.

A szerkesztő szerint a nemzeti érzelem csak úgy mint a bolsevikokat, a mai baloldalt is zavarja, ellenben az hogy Gyurcsány börtönnel és kisemmizéssel fenyegeti a magyarokat, csak azért, mert a Fideszre szavaznak, az nem.

A bolsevik horda Gyurcsány vezetésével megismételni készül a történelmet. Arra számítanak, hogy egy nagy európai baloldali forradalom ad politikai erőt és fizikai támogatást, hogy az államcsínyt valóra váltsák. Mintha Kun Béla és bandája támadt volna fel. Nem ez lesz a végső, de ez a harc most nagyon kemény lesz.

– zárta írását Bencsik András.

Forrás: Demokrata, PS

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató