2021. szeptember 27. - Adalbert
EUR : 356.68
USD : 303.92
Időjárás ikon21°16°

Izrael antiszemitizmussal vádolja Lengyelországot

Jaír Lapid izraeli külügyminiszter szombat este határozatlan időre konzultációra visszahívta a varsói izraeli nagykövetséget irányító ügyvivőt a közigazgatási eljárásokról szóló vitatott lengyel törvény miatt – adta hírül az MTI.

A jogszabályt, amely az izraeli vélemény szerint csorbítja a holokausztot túlélők jogait, szombaton írta alá Andrzej Duda lengyel elnök. Az említett törvénymódosítás egyebek között arról rendelkezik, hogy harminc év elmúltával nem lehet kétségbe vonni a közigazgatási eljárások alkalmával hozott döntéseket, az évekkel ezelőtt elkobozott vagyonról szólókat sem.

Lapid állásfoglalása szerint Lengyelország „nem első alkalommal hozott antiszemita és erkölcstelen törvényt”. Hozzátette, hogy az új nagykövet, aki rövidesen Varsóba indult volna, egyelőre nem fog Lengyelországba utazni. Közölte azt is, hogy az izraeli külügyminisztérium javasolni fogja, hogy a szabadságát hazájában töltő lengyel nagykövet „egyelőre folytassa vakációját”.

Jaír Lapid azzal fenyegetőzött, hogy a zsidó állam az Egyesült Államokkal egyeztet lehetséges válaszlépésekről, mert szerinte Lengyelország antidemokratikus országgá vált, amely „nem tartja tiszteletben az emberiség legnagyobb tragédiáját”.

Andrzej Duda lengyel államfő a PAP hírügynökségnek nyilatkozva leszögezte, hogy a törvény jogbiztonságot teremt a lengyel lakás- és telektulajdonosok számára, akik jóhiszeműen vásárolták ingatlanjukat, arra az esetre, ha valaki kárpótlási igényekkel állna elő. Hozzátette, hogy a jogszabálymódosítás célja megfékezni a korrupciót a kárpótlási ügyekkel kapcsolatban. Egyben határozottan elutasította az izraeli vádat, miszerint a törvény kifejezetten a zsidóság különféle kárpótlási igényei ellen irányulna.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató