A tálibok vezetése megkezdte az afgán biztonsági erők tagjai jövőjének megvitatását – közölte csütörtökön a radikális iszlamista csoport egyik tisztségviselője.

A Reuters globális hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a tálibok katonai parancsnokai és magas rangú vezetői egyben megkezdték az amerikai és NATO-erők által hátrahagyott fegyverek és egyéb felszerelések leltározását – adta hírül az MTI.
A tisztségviselő kijelentette, hogy a tálibokat nem terheli felelősség a kabuli repülőtéren az utóbbi napokban kialakult felfordulásért és az ott történt halálesetekért.
Bibliai idézetért halál jár
A hatalmat nemrég Afganisztánban magukhoz ragadó radikális iszlamista tálibok megölik azokat, akiknek bibliai idézeteket találnak a mobiltelefonján – számolt be csütörtökön a Breitbart News című amerikai konzervatív hírportál a SAT-7 nevű, közel-keleti és észak-afrikai országokban sugárzó keresztény televíziós csatornára hivatkozva.
A SAT-7 szerint a tálibok kémeket és informátorokat alkalmaznak a keresztény kisebbség üldözésére a közép-ázsiai országban.
Megbízható forrásoktól halljuk, hogy a tálibok elkérik az emberek telefonját, és ha megtalálják rajta a Bibliát letöltve, azonnal megölik az illetőt
– mondta Rex Rogers, a SAT-7 észak-amerikai igazgatója a Religion News Service nevű, vallási hírekre szakosodott amerikai portálnak. A forrás szerint „hihetetlen veszélyt” jelent jelenleg az afgánok számára, ha bármilyen keresztény tartalomra bukkannak a mobiltelefonjaikon, a táliboknak ugyanis informátoraik vannak.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
