2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Novemberben lemond kormányfői tisztségéről a svéd miniszterelnök

Bejelentette Stefan Löfven svéd miniszterelnök, hogy novemberben lemond a kormányfői és a pártelnöki tisztségéről is. Közölte sajtókonferenciáján, hogy erről már tájékoztatta az általa vezetett Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottságát és a jelölő bizottság vezetőjét is.

Löfven a szociáldemokraták november eleji kongresszusán távozik a pártelnöki tisztségéből, ebből kifolyólag pedig a miniszterelnöki posztról is lemond, amelyet 2014 óta tölt be.

A jövő évi (szeptemberi) választáson a szociáldemokratákat már másvalaki fogja vezetni. Egyszer minden véget ér, és én a legjobb feltételeket szeretném nyújtani utódomnak

– mondta Löfven vasárnap.

A politikus korábban azt mondta, hogy a jövő évi választás előtti kampányban is ő fogja vezetni a pártot. – Idővel megérett a döntést. Tíz éven át voltam a párt elnök, hét évig pedig miniszterelnök. Ezek fantasztikus évek voltak, de mindennek eljön egyszer a vége – fejtette ki ezúttal Lövfen.

A szociáldemokraták tisztújító kongresszusát november 3–7. között tartják, megválasztják a párt elnökét, aki felváltja majd Lövfent a miniszterelnöki tisztségben, ha a parlament is megszavazza.

Stefan Löfvent július 7-én választották meg ismét miniszterelnöknek, miután elegendő támogatást kapott a parlamentben, kilenc nappal azt követően, hogy bizalmatlansági szavazás után lemondott tisztségéről. A Baloldali Párt és a Centrum Párt képviselői tartózkodtak a szavazáskor, míg a kormányfő pártja, a Szociáldemokrata Párt, a zöldek és néhány független képviselő Löfven mellett szavazott.

Löfven közölte, hogy a kétpárti kormánykoalíciót alakít a zöldekkel. Löfven június 28-án jelentette be lemondását, miután egy héttel azelőtt elveszítette az radikális jobboldali Svéd Demokraták által ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt a parlamentben, és a rendelkezésére álló egy hét alatt nem sikerült megoldania a kormányválságot, amely a lakásbérleti díjak szabályozásának tervbe vett reformja miatt alakult ki.

A 64 éves szociáldemokrata Löfven 2014-ben lett miniszterelnök, a legutóbbi, 2018-as választások után a zöldekkel megalakított kisebbségi kormány élén állt, külső támogatásra szorulva. Löfven lemondása után Andreas Norlén, a parlament elnöke a konzervatív Mérsékelt Párt vezetőjét, Ulf Kristerssont kérte fel kormányalakításra, aki azonban azt mondta, ehhez nem tudná megszerezni a szükséges parlamenti többséget.

Az új kormány megalakulásáig Lövfen továbbra is ügyvivő miniszterelnökként vezeti a kabinetet.

Svédországban a tervek szerint 2022. szeptember 11-én tartanak parlamenti választásokat.

Forrás: Magyar Nemzet

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató