2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Feri, inkább ne mutasd meg, milyen „jól” tudsz kormányozni!

Kocsis Máté ezt arra reagálva írta közösségi oldalán, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke úgy nyilatkozott: „...megmutatjuk, hogy nemcsak győzni, de kormányozni is tudunk”.

A Fidesz frakcióvezetője bejegyzésében pontokba szedve emlékeztetett a Gyurcsány-kormányra.

Akkor 12 százalékos volt a munkanélküliség. Kormányzásuk alatt mindössze egy százalékkal tudták emelni az egy főre jutó reáljövedelmet, elvettek egyhavi nyugdíjat, megszüntették az otthonteremtési programot, devizahitelekbe hajszolták a családokat”

– írta.

Emellett megszüntették a családi adókedvezményt, elvettek egyhavi bért a közigazgatásban dolgozóktól és a tanárokról, lecsökkentették a gyes időtartamát és szigorították a gyedet. Kórházakat zártak be, 600 milliárd forintot vettek el az egészségügytől, 16 ezer aktív ágyat számoltak fel és 6000 egészségügyi dolgozót bocsátottak el”

– tette hozzá Kocsis Máté.

Továbbá háromszorosára emelték a gáz, kétszeresére az áram árát, és „eladósították az országot”, csődközeli helyzetbe kerültek az önkormányzatok. 2008-ban Magyarország elsőként fordult a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF-hez) mentőövért, mert az akkori baloldali kormány úgy gondolta, hogy nincs más út.

Ebből a politikából sorozatos megszorítások következtek – emelte ki a fideszes politikus.

Kocsis Máté szerint „mindegy, ki nyeri az előválasztást, a végén megint Gyurcsány akarja majd megmutatni, hogyan kell kormányozni”.

A Fidesz frakcióvezetője megjegyezte:

„inkább ne”.

Forrás: 888.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató