2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Teltház előtt harcolhatja ki a továbbjutást a Ferencváros

Az FTC a Facebook-oldalán adta hírül, hogy minden jegy elkelt a 21 órakor kezdődő FTC–Young Boys labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőre. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 22 ezer néző lehet jelen a lelátókon.

Az FTC közleménye kiemeli, hogy az érvényes belépővel rendelkezők idejében érkezzenek meg a stadionhoz, továbbá fontos információkat is közöl a belépéshez.

A Ferencváros olyan bravúrra készül, amire korábban még egyetlen magyar csapat sem volt képes, sőt, amelynek igazából a közelébe sem került mindeddig egyetlenegy sem: amennyiben a zöld-fehérek kedden sikerrel zárják a svájci Young Boys elleni párharcot, sorozatban másodszor, összesen pedig már harmadszor juthatnak el a Bajnokok Ligája főtáblájára. Peter Stöger csapatának ehhez persze bravúrra van szüksége, de látva a Fradi produkcióját ebben a BL-selejtezősorozatban, ez egyáltalán nem lehetetlen.

A Fradi szempontjából 2-3-as állásról folytatódó párharc visszavágójára kedden (azaz ma) 21 órától kerül sor telt ház előtt a Groupama Arénában.

A hétvégén egyik csapat sem játszott bajnoki mérkőzést, ami mindkét edző szerint jó döntés volt, miután a csapatok az év legfontosabb mérkőzésére készülnek.  

Az Európa-liga csoportkörébe bejutni is nagyszerű eredmény, de a BL-csoportkör mindenki számára kiemelten fontos. Maximálisan ki tudtuk használni az időt a mérkőzések elemzésére, illetve a játékosoknak több idejük maradt a regenerálódásra" - mondta Peter Stöger a szombati, Puskás Akadémia elleni elhalasztott bajnokiról, míg német-amerikai kollégája a sérülésveszély csökkentését emelte ki.

Az UEFA júniusi döntése, miszerint eltörölte az idegenben lőtt gólok szabályát az európai kupaküzdelmekben, most kimondottan rosszul jön a Fradinak, hiszen a két berni gól roppant értékes lett volna. Persze így sem értéktelen, hiszen már az egygólos siker is hosszabbítást ér, de a továbbjutáshoz legalább két góllal kell nyernie a magyar bajnoknak.

Forrás: Origo

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató