2021. szeptember 28. - Vencel
EUR : 356.68
USD : 303.92
Időjárás ikon21°16°

Migránsgyerekek tartják rettegésben az egyik párizsi elővárost

A Párizstól délkeletre található Maison-Alfort városkában észak-afrikai származású fiatalok bandája tartja rettegésben hónapok óta a lakosságot. A kiskorúakból verbuválódott bűnözői csoportok az utcán elkövetett erőszakos támadásokból és a támadások során elrabolt értékek illegális kereskedelméből tartják fenn magukat - írja a Le Figaro.

Az elkövetők elsősorban kiszolgáltatott embereket céloznak meg: védekezésre képtelen időskorúakat, nőket, vagy bárkit, aki egyedül, azonnali segítség lehetősége nélkül tartózkodik az utcán. 

Az elrabolt nyakláncokat, karkötőket, kézitáskákat, telefonokat a rablók

MENEKÜLÉS KÖZBEN BŰNTÁRSAIKNAK PASSZOLJÁK ÁT, MAJD SIETVE ÁTÖLTÖZNEK, HOGY AZ ÁLDOZAT SZEMÉLYLEÍRÁSA ALAPJÁN NE LEHESSEN ŐKET AZONNAL ELKAPNI.

Személyi okmányok hiányában a rendőri igazoltatások során sem lehet sem személyazonosságukat, sem lakcímüket, sem életkorukat kideríteni. A rendőrök egyetlen támpontja a kihallgatások közben levett ujjlenyomat, amely később legfeljebb annyi információt hoz a bűnüldöző szervek tudomására, hogy már nyilvántartott elkövetővel van dolguk.

A KIHALLGATÁSOK SORÁN A KISKORÚAK GYAKRAN MEGTAGADJÁK AZ EGYÜTTMŰKÖDÉST ÉS AZ UJJLENYOMATOK LEVÉTELÉT IS, VALAMINT A RENDŐRÖKET SZIDJÁK KÁROMKODVA.

Az 55 ezer lakosú Maison-Alfort rendőrségén 88 rendőr dolgozik, akik július közepe óta 24 esetben hallgattak ki feltételezett elkövetőket. A rendfenntartóknak azonban egyelőre nincs elképzelésük arról, hogy milyen méretű szervezett bűnözői csoporttal vagy csoportokkal állnak szemben.

Forrás: Origo

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató