2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Gyurcsány: Ne féljünk, ha háborúba kell menni, mert ez a harc fogja elhozni a békét

A NER-nek és a többi ellenzéki pártnak is üzent, a DK-s jelölteket figyelmeztette, és persze Dobrev Klárát nevezte a legjobb előválasztási miniszterelnök-jelöltnek Gyurcsány Ferenc a DK vasárnapi kongresszusán, a párt előválasztási kampánynyitóján.



A bukott miniszterelnök, pártelnök azzal kezdte, hogy „mára a rendszer ellenzékéből a haza reménye lett”, és – utalva például a Jobbikkal való szövetségkötésre – úgy fogalmazott, „sok helyről indultak hadba azok, akik polgári demokratikus alternatívát akarnak nyújtani, de megérkeztek”.

Gyurcsány megdicsérte a saját szavazóit és a pártot, mondván, jó kézben lesz a haza sorsa jövő tavasztól, mert mindenki kitartott tíz éven át, az pedig, hogy a DK ma létezik, és minden 3. ellenzéki szavazó a DK támogatója, „ez egy hosszú, tisztességes történet”, de „magunkat nem ünnepelni kell, hanem emlékeztetni arra, hogy mi is a végső cél”.

Azt mondta, a cél, hogy „hazát teremtsünk az országból”, ahol „nem kell attól félni, mi lesz az új ügyeletes botrány, ki lesz az új ügyeletes ellenfél, kit ajánlanak fel koncként a haragnak, indulatnak”.

A szemkilövető arról beszélt, hogy kormányt lehet váltani választással, de rendszert váltani csak kormányzással, vagyis az

új kormány dolga, hogy rendszert váltsunk, a kormányzás rendszerváltás lesz, és ezt egy nő fogja vezetni, Dobrev Klára.

„A mi oldalunkon több jelölt is van”, utalt a többpárti ellenzékre. „Ki ezt, ki egy másik személyiséget gondol alkalmasnak. Antall József után a következő miniszterelnöknek lesz a legnehezebb dolga, mert itt fog maradni a NER nemzetet béklyóba szorítása, lenyúlt gazdasági területekkel, zsarolható szereplőkkel”.

Gyurcsány azt mondta, ezt megtörni iszonytató munka lesz. „Ember kell ehhez, egy asszony, aki nem hezitál, nem kompromisszumot keres a NER maradványával, nem ijedős fajta kell ide, hanem kemény teremtés.”

„Egyszerre kell keménység, kompromisszumkészség. Two in one.”

Gyurcsány felszólított mindenkit, hogy szavazzanak a feleségére, mert képes arra, hogy egyszerre kemény legyen, és kompromisszumokkal összetartson egy ilyen koalíciót.

A DK elnöke szerint a kormány látja, hogy a lopásnak akadályt jelent az EU, így azt mondja, ha kell, vesszen a haza, de gyarapodjon a család. „Mi azt mondjuk, nem. Küzdeni fogunk, hogy az EU tagja maradjunk”,

„A mi ellenfeleink nem külföldön vannak, a mi ellenfeleink a Karmelitában ülő nemzetáruló brigád. Ők az ellenfeleink, akiket ki fogunk söpörni a hatalomból.”

Gyurcsány szerint ezt fél szívvel nem lehet ezt csinálni, ehhez szenvedély kell, „nem lehet fél szívvel benne lenni a koalícióban, ötödrangú játszmákat játszani, kicsit elutasítani a mai hatalmat, megegyezést keresni”.

„Ne féljünk, ha háborúba kell menni, ez a harc fogja elhozni a békét”. A harchoz az asszony kell, mondta Gyurcsány.

Aztán az előválasztásra tért át: azt mondta, az előválasztásnak nem volt a DK és ő nagy híve, „néha karcolgatjuk egymást, de ez a legintelligensebb módja, hogy eldöntsük a vitákat. Ha ez nem lenne, azt kockáztatnánk, hogy még több vitával, még hosszabb úton arról maradnánk le, amiért elindultunk az úton: a végső küzdelemről.” Azt mondta, most egyszerre megy az együttműködés meg a triumfálás, de eddig nagyon elégedettek lehet az ellenzék, mert a vita, verseny dacára azt mutatták meg, tisztességesen tudnak küzdeni az azonos célokért.

Végül a DK-s jelöltekhez szólt, és megígérte nekik a DK támogatását a támadások idejére is: iszonytatóan kemény menet áll előttünk, mondta. „Van elképzelésem, mit fogunk kapni. Meg fognak ráncigálni. Ilyenkor mindig egyetlen kérdést tegyetek fel: tisztességes, becsületes emberek vagytok? Ha a válasz igen, olyan közösségnek vagytok tagjai, ami kiáll értetek, nem egyedül vagytok a küzdelemben, meg fogunk küzdeni értetek.”

„Mi, DK-sok úgy látjuk, meghozta gyümölcsét a 10 év. Soha nem alkudtunk, becsületes világ a mienk. Jönni fog még kísértés. Ha érzik, hogy bajban vannak, a gonosz kísérteni fog. Álljatok ellen. ha alkut köttök, akkor romboltok, mielőtt építenétek.”

Dobrev férje azt is mondta, vannak politikusok, akik azt hiszik, kiválasztottak, és hogy mi magyarok kiválasztottak vagyunk. Akik azt gondolják, övék a hatalom és a dicsőség. „Állnak a tükör előtt, és azt mondják, itt áll egy politikai csoda, bennem lakozik”. „Mi nem ilyenek vagyunk. Polgári férfiak és asszonyok vagyunk, akik arra kérik az embereket, bízzák rájuk az országot”.

„Alacsony a mérce. ennél csak jobbak, emberebbek lehetünk.”

Gyurcsány beszéde végén a NER-nek üzent: szerencséjük lesz, mert tisztességes hatalom, tisztességes igazságszolgáltatás ítélkezik majd, nem mi. Jobban járnak – zárt Gyurcsány.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató