A kerekesszékes vívók utolsó versenynapján a Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné Mező Boglárka és Dani Gyöngyi alkotta magyar csapat állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

A mezőnyt nyolc együttes alkotta, mindegyikben két A sérültségi kategóriájú és egy B besorolású, komolyabban sérült vívó szerepelt – közölte az MTI.
A bronzéremért a hongkongiakkal kellett megmérkőzni. Krajnyák és Hajmási nyolctusos előnyt harcolt ki, azután a B kategóriás - vagyis kevésbé dinamikusan mozgó - Dani három találatot tudott adni, így a fordító hongkongiak 15-13-ra vezettek. Ezután 7-0-ra nyert Krajnyák, majd 10-0-ra kapott ki Dani, aztán Hajmási 6-5-re hozta az asszóját. A harmadik kör előtt 26-30 volt az állás. Dani ekkor a szintén B kategóriás Csunggal 7-5-öt vívott, ezzel kettőre csökkent a hátrány. Végül Krajnyák 7-2-re nyert, 40-37-ről pedig Hajmási ellépett 44-40-re, majd a hongkongiak egyenlítettek, de az utolsó tust a magyar vívó adta, amit felszabadult örömmel fogadott a magyar tábor.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
