2021. október 24. - Salamon
EUR : 363.24
USD : 312.01
Időjárás ikon12°

A Momentum az olimpia után az atlétikai világbajnokság megrendezését sem támogatja

Sajtótájékoztatót tartott a hazaáruló Fekete-Győr.

Fekete-Győr András hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, múlt héten a Demokratikus Koalíció úgy nyújtott be egy határozattervezetet a Fővárosi Közgyűlésnek az atlétikai világbajnokságról, hogy nem egyeztetett az ellenzéki koalíciós pártokkal.

Karácsony Gergely főpolgármester pedig előreszaladt másnap reggel, és bejelentette, hogy Budapest nem fogja támogatni az atlétikai világbajnokságot

– idézte fel a Momentum elnöke. Hozzátette, hogy a Fővárosi Közgyűlés erről szavazhat szerdán.

Közben a nemzetközi jogász, Lattmann tamás is világossá tette, hogy nem tudja megakadályozni a moslék a rendezést.

Ennek ellenére okosokodik a srác, meg a paralimpikonok sikerét posztolgatja a Facebookon.

Fekete-Győr András szerint

A JÖVŐ ÉVI VÁLASZTÁST MEGNYERNI ÉS LEGYŐZNI AZ ORBÁN-KORMÁNYT KÖNNYEBB LESZ, MINT KORMÁNYOZNI AZ ORSZÁGOT.

Kifejtette: a Momentum azonban elszánt és elhivatott, de ehhez az is kell, hogy azt a politikai kultúrát, ami a kölcsönös tiszteleten és együttműködésen alapul, azt mindig betartsák.

„Mi Diákváros szeretnénk a budapesti diákoknak” – fogalmazott Fekete-Győr András. Azt is hangsúlyozta: egyértelmű, hogy a Fidesz nem tartja magát a megállapodáshoz, amit aláírt a főváros és az Orbán-kormány.

Mi nem akarunk Fudant, ami azt illeti, a kínaiak sem nagyon akarják már, mert olyan szinten kár érte a presztízsüket a nyugati világban az ellenzéki demonstrációk hatására – mondta Fekete-Győr András. Ez szerinte azt jelenti, hogy Fudan Egyetem nem, de Diákváros lesz, az atlétikai stadion azonban „sajnos” már épülőben van.

A sajtótájékoztató után küldött közleményében a párt megerősítette:

A MOMENTUM NEM TÁMOGATJA AZ ATLÉTIKAI VB MEGRENDEZÉSÉT, ÉS TELJES MELLSZÉLESSÉGGEL KIÁLL A DIÁKVÁROS MELLETT. AZT VISZONT AZ ELŐVÁLASZTÁSI KAMPÁNYBAN SEM LEHET ELFELEJTENI, HOGY BUDAPEST ÉS A KORMÁNY KÖZÖTTI MEGÁLLAPODÁS FELRÚGÁSA, AZ ATLÉTIKAI VB VÉTÓJA MILYEN EGYÉB KÖVETKEZMÉNYEKKEL JÁRHAT.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató