2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Kiiktatják a húsos ételek nagy részét a berlini egyetemi menzákról

2019-ben mintegy 5,6 millió diák étkezett a berlini egyetemi menzákon, és még ugyanabban az évben egy felmérésből kiderült: a berlini tanulók 13,5 százaléka vegánnak (a német populációban a bevallottan vegánok aránya 1,6 százalék), 33 százalék pedig vegetáriánusnak tartja magát. Az egyetemisták közül sokan a klímavédelem érdekében követnek húsmentes étrendet.


Négy berlini egyetem harmincnégy menzáján úgy döntöttek, hogy az igényekhez igazodva októbertől a hét négy napján a napi választék 68 százalékban vegán, 28 százalékban vegetáriánus, 2 százalékban pedig halas ételből áll majd, és mindösszesen egyfajta húsételből lehet választani.

 A Guadian cikke szerint a tanulók a téli hónapokban választhatnak majd hajdinát vagy tönkölybúzát grillezett édesburgonyával vagy marinált céklával és szezámmaggal, esetleg tésztát sajttal és paradicsommal.

„Főként azért dolgoztuk ki az új koncepciót, mert a diákok folyamatosan azzal kerestek meg minket, hogy biztosítsunk klímabarátabb menüt számukra” – idézte a lap Daniela Kummle-t, a témával foglalkozó Studierendenwerk szervezet egyik munkatársát. Németországban az egyetemi menzákon jelenleg kb. 30-50 százalékát teszi ki a teljes menüsornak a vegetáriánus kínálat.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató