2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Gajdics Ottó keményen megmarta Gyurcsányt

Az az ember, akinek az egész pártcsaládja 90 előtt mást sem csinált, minthogy szétlopott mindent, hogy a családjaikat gyarapítsa. Kilencven után ugyanezt művelték, majd 2002 és 2010 között is bebizonyította, hogy az így gründolt hatalommal semmit tud kezdeni az ország javára és most előadja magát ilyen formában... Én azt hittem, hogy rosszul hallok.

- kelt ki magából Gajdics Ottó, aki a DK hétvégi kampányinditóján elhangzottakra reagált a hétfői Sajtóklubban.

Mint ismert, a hétvégén a Gyurcsány-klán beindította a kampányt, a szemkilövető nagyon erős dolgokat fogalmazott meg.

Gyurcsány hangsúlyozta: szembe kell szállni azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a jelenlegi rendszer kirángassa Magyarországot az Európai Unióból.

„Mert a mi ellenfeleink nem Berlinben vannak, nem Párizsban, nem Madridban és nem Lisszabonban (...). A mi ellenfeleink, a Karmelita Kolostorban ülő, az őt körülvevő, az általa épített nemzetrabló, nemzetáruló brigád. Ők az ellenfeleink, akiket ki fogunk söpörni a hatalomból” - kiabálta, majd hozzátette:

„Azt szeretném, hogy itthon legyünk Magyarországon, és legyünk otthon Európában. Ez a feladata az ellenzéknek, ezért kell megküzdeni”.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató