2021. szeptember 25. - Eufrozina, Kende
EUR : 356.68
USD : 303.92
Időjárás ikon26°13°

A dán koránégető, bevándorlásellenes pártvezér meglátogatja a stockholmi No-Go-Zónákat

Rasmus Paludan, a dán szélsőjobboldali politikus azzal szokta felhívni magára a figyelmet, hogy migráns lakta településeken Koránok elégetésére szólít fel, ami Dániában több alkalommal erőszakhoz vezetett.

Bejelentette, hogy pénteken Stockholm külvárosaiba látogat. Péntek reggel Paludan meg is jelent a Rinkeby téren. Körülbelül húsz ember gyűlt össze, de úgy tűnik, minden simán ment.

Amikor távozni készült, a helyiek kiabáltak vele, Paludan és a testőrei viszont autókba pattantak és elhajtottak a térről.

Kezeljük a problémákat, ha felmerülnek, de ma reggel nem láttunk és nem kaptunk olyan információt, hogy rendbontás történt volna - mondta Helena Boström Thomas, a rendőrség szóvivője.

Korábban többször is Koránt égetett a migráns lakta területeken

Tavaly szeptemberben Rasmus Paludannak négy stockholmi településen is megtiltották, hogy tüntetéseket tartson és Koránt égessen. Két héttel ezelőtt Malmőben vett volna részt egy hasonló tüntetésen, ott az volt a terve, hogy egy szalonnába csomagolt Koránt gyújtson fel. A svéd határon azonban megállították, majd kétéves beutazási tilalmat kapott Svédországba. Annak ellenére, hogy Paludant megállították és a tüntetést betiltották, aznap este mégis felgyújtottak egy Koránt Rosengård-ban.

Azt az eseményt filmre vették és közzétették az interneten, ami Malmőben erőszakos cselekményekhez vezetett. Tomboló muszlimok elkezdtek gyújotgatni és összecsaptak a rendőrséggel.



Bede Zsolt - Vadhajtasok.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató