Csütörtöki aranyérme után egy nappal Pap Bianka már újra versenyzett, ezúttal kétszáz méter vegyesúszásban, amelynek döntőjében 2:26.12-es idővel másodiknak ért célba, így ezüstérmet szerzett.

Pap Bianka a negyedik legjobb idővel jutott be a kétszáz vegyes döntőjébe, és a délelőtti előfutamok időeredményei alapján sejteni lehetett, hogy jó kis csata lesz a fináléban.
A döntőben a hatos pályán úszó Pap a második hosszon, hátúszásban átvette a vezetést, és hárman el is mentek holland riválisaival, és bár visszaesett, az utolsó hosszt, a gyorsot meghúzva második helyre jött be, a magyar küldöttség tizenötödik érmét szerezte.
Az S10-es kategóriában versenyző 21 éves magyar úszónak remekül sikerült a XVI. Paralimpiai Játékok, eddig szerzett egy aranyérmet száz méter háton és egy ezüstöt 400 méter gyorson, de száz gyorson van egy negyedik, 4x100 méteres gyorsváltóban egy ötödik és száz mellen egy hetedik helye is.
Forrás: NSO
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
