2021. november 30. - Andor, András
EUR : 368.63
USD : 326.63
Időjárás ikon

Gyurcsány: Hölgyeim és uraim, nem kell lopni

A szemkilövető szerint a következő kormány előtt ezernyi kihívás van, de ez így van rendjén. Gyurcsány Ferenc úgy gondolja, hogy a felesége, Dobrev Klára fog nyerni, „most ősszel is, meg tavasszal is.”

„Kutatások alapján nem ismerünk olyan ellenzéki választót, aki le akarja váltani Orbánt, és amiatt ne menne el a választásokra, mert Gyurcsány is az ellenzéki listán van” – mondta a Szegedernek adott interjúban Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnökét a szegedi látogatásakor kérdezte a portál.



Gyurcsány szerint

a következő kormány előtt ezernyi kihívás van, de ez így van rendjén, ezt mindenki tudja. Nem az a cél, hogy ne építhessék tovább a deepstate-et, hanem az, hogy megtörjük a deepstate hatalmát.

A DK elnöke arról is beszélt, hogy „az előválasztás nem csodafegyver, az előválasztás egy hatszereplős verseny, amit százhat helyen kéne lejátszani.” Szerinte az előválasztás a legintelligensebb módja azon viták feloldásának, amelyeket nem sikerült tárgyalóasztalnál megoldani. „(…) Ez nem a demokrácia megcsúfolása, ez a rendszerváltozás óta eltelt időszak első olyan szituációja, ahol arról, hogy kiből legyen jelölt, több mint kilencven százalékban a választók döntenek. Ez egy fantasztikus dolog” – mondta Gyurcsány.

Az interjúban szóba került Orbán Viktor egy 2010-es ígérete, miszerint Gyurcsányék el lesznek számoltatva, de a Szegeder szerint ebből semmi nem lett. A DK elnöke erre úgy reagált, dehogynem, elszámoltatták. „Annyi vizsgálat folyt ellenem, hogy csak na. Meggyanúsítottak minden olyan ügyben, amit emlegetni szoktak, mindben volt eljárás. 2006-ról volt eljárás, Sukoróról volt eljárás, költségvetési csalás ügyben volt eljárás, minden ügyben eljárás volt. De kiderült, hogy egyikben sincsen igazuk.”

A DK elnöke egy tanáccsal is szolgált azoknak a politikusoknak, akik félnek az elszámoltatástól:

„Nem kell, hölgyeim és uraim, nem kell lopni, bűnözni, és lehet bármilyen kormány, lehet ígérni bármilyen elszámoltatást, nem fog bajod történni. Ahogy nekem sem történt bajom, és nem azért, mert nem akarták, hanem mert nem követtem el bűnt”

– mondta.

A kérdésre, hogy mit gondol, ki lesz Magyarország miniszterelnöke, Gyurcsány úgy felelt, a felesége, vagyis „Dobrev Klára fog nyerni, most ősszel is, meg tavasszal is.”

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató