2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

A helyi baloldal saját kutatása szerint is a pécsiek túlnyomó része ellenzi a rájuk erőszakolt „első vidéki” Pride-ot

Tízből hat pécsi ellenzi, hogy a baranyai megyeszékhely adjon otthont az első vidéki melegfelvonulásnak – derült ki a szocialistákhoz köthető Publicus Intézet kutatásából.

A pécsi önkormányzat megbízásából készített reprezentatív közvélemény-kutatás eredményei szerint a város lakói alapvetően elfogadók a melegekkel, és a hétköznapi helyzetekben nem jelent problémát számukra más szexuális beállítottságú emberekkel találkozni. Többségük az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatát is támogatja, azt azonban már elutasítják, hogy a melegek egybekelhessenek, vagy hogy gyermeket fogadhassanak örökbe, sőt, a megkérdezettek több mint fele úgy véli, hogy ártana Pécs megítélésének, ha hasonló rendezvényt szerveznének a városba.

Az első vidéki melegfelvonulásra első ízben még tavaly májusban került volna sor, viszont a koronavírus hazai megjelenését követően a szervezők lefújták az eseményt. Az első magyar vidéki LMBTQ-felvonulás ötletét akkor a helyiek sem fogadták kitörő örömmel, így az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) már akkor tiltakozó petíciót indított, amelyet több mint tizenegyezren írtak alá, remélve, hogy a Pécsi Pride ötletét egyszer és mindenkorra elfelejtik. Idén a szervezők mégis összehoznák a többség által ellenzett felvonulást szeptember 18-án. Kérdés, hogy a baloldali városvezetés tud-e, és ha igen, akar-e tenni ez ellen valamit – írja a bama.hu. A Publicus kutatóintézet egy olyan elfogult megfogalmazással is élt a kérdőívében, amelyben a kormány politikáját melegellenesnek bélyegezte. A válaszadók kétharmada szerint az „ezt a melegellenes” politikát elutasító pártoknak és politikusoknak nem szabadna részt venniük a Pécsi Pride-on. Tízből hat pécsi szerint pedig az a helyes, ha a város vezetése távol marad a felvonulástól. Ezeket az eredményeket értelmezte úgy közleményében a pécsi városháza, hogy a helyiek „értik és értékelik a rendezvény civil jellegét” – írja a bama.hu.

A Pride egy világvárosban, mint például Budapesten, legalább szociológiailag értelmezhető, hiszen talán hihető, hogy van néhány ezer olyan ember a kétmillió között, aki számára fontos egy ilyesfajta demonstráció. Az sem titok, hogy ez nem pontosan így van: a multik „szelíd” ráhatással, a szervezők pedig külföldiek szervezésével duzzasztják fel a tömeget a nevetséges méretűnél nagyobbra. De Budapesten legalább hihető, hogy van 1–2 ezer olyan ember, aki tényleg ilyen és tényleg ezt akarja.

Pécsett azonban néhány tucat sincs. Sőt, magától, külső befolyás nélkül talán egy sem lenne. Nyilvánvaló provokáció az egész. Megtalálták azt az egy-két szerencsétlent, aki adja a nevét és az energiáját, illetve a „kapcsolatrendszerét” a szervezéshez, akit aztán a balhé után rögtön el is felejtenek majd. A cél az, hogy vidéken is elinduljon a rászoktatási folyamat vagy legalább a hozzászokás, az emberek tanulják meg eltűrni, hogy a személyes életterükbe és a családjuk, a gyerekük világába is behatolhat az agresszív, nem heteró szexualitás. 

Nagyobb ügy ez, mint gondolnánk. És még nincs meg a jó válaszunk rá.

Forrás: Bama.hu, PS

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató