2021. szeptember 22. - Móric
EUR : 353.75
USD : 302.09
Időjárás ikon18°

Kilépett a pártból a DK-tag, aki azt állította, hogy Szabolcsban összejátszik az MSZP a Fidesszel

Magyarázat helyett inkább még az etikai vizsgálat lezárulta előtt kilépett a DK-ból az a párttag, aki azt állította, hogy az előválasztáson a Fidesz saját aktivista szavazóival segítheti ki az MSZP-t.

Nem várta meg az etikai vizsgálatot, hanem kilépett a Demokratikus Koalícióból (DK) Jakab Tímea, a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tagja, aki korábban azt állította, hogy az előválasztáson a Fidesz segítséget nyújt az MSZP-nek – írja a 24.hu, az információt a DK-nál is megerősítették.

Jakab Tímeáról a 24.hu írta meg a birtokába került hangfelvétel alapján, hogy arról beszélt a DK és az MSZP közös aláírásgyűjtésén:

Akik velük (a Fidesszel – a szerk.) szimpatizálnak, azokat beküldik az előválasztásra, hogy szavazzanak dr. Papp Ildikóra.

A DK az ügyben vizsgálatot ígért, valamint a pártból való kizárást helyezte kilátásba, de végül ezt Jakab nem várta meg, és maga lépett ki a pártból. A DK azt is közölte, hogy a szóban forgó megállapodás kizárt. Az MSZP is jelezte, hogy nincs együttműködésük a Fidesszel sem az adott körzetben, sem máshol.

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató