A színművész a démonaival küzd és az a leghőbb vágya, hogy meghaljon – nyilatkozta egy lapnak.
A Trojka Színházi Társulás a Facebook-oldalán tudatta sajnálattal a közönségének, hogy Kulka János a futó előadásaikban határozatlan ideig nem lép színpadra. Azt írják, hogy a színművész személyisége pótolhatatlan, ezért meglévő szerepeibe az őszi félévben az előadások rendezője, társulatuk művészeti vezetője, Soós Attila ugrik be. A tavaszi félévtől pedig szerepeit átértelmező rendezői koncepcióváltás mellett, Takács Katalin színművész veszi át – írják.
A Blikk azt írja, hogy az afáziával, a sztrók után kialakult beszédzavarral küzdő művész nemrég arról beszélt, öt évvel a betegsége kezdete után továbbra is csak birkózik a betegsége után visszamaradt nehézségekkel.
A Marie Claire magazinnak pedig nemrég azt mondta, az a leghőbb vágya, hogy meghaljon, mert nincs jól, és még mindig küzd a démonaival. „Olyan, mintha lobotómiát hajtottak volna végre az agyamban. Idegennek érzem magam” – fogalmazott az interjúban.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
