2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Jákob: "Az első napomon az irodám előtt fognak ülni a Fideszesek, mint a verebek, várják majd a sorsukat"

A parizeres nagyot ment a moslék vitáján.

Semmi másról nem szólt a "vitájuk": lop, elkobozzuk, bebörtönözzük... Kötter Tamás remekül össze is foglalta.

Mi lenne az első három lépés, amit megtenne miniszterelnökként? - szólt a kérdés a moslék jelöltjeihez:

Jakab Péter elmondta, az első héten minden kétharmados törvényt hatályon kívül kell helyezni.

Az első napomon az irodám előtt fognak ülni az ÁSZ és a állami vezetők úgy, mint a verebek, várni a sorsukat, kivéve Polt Pétert, mert ő börtönbe kerül

- fogalmazott.

Nem lesz még egyszer 2006, első nap kezdeményezni kell az EU ügyészséget, illetve a 6000 milliárd forintos EU-támogatás lehívását. Jakab Péter arról is beszélt, hogy az egészségügyben el kell törölni a szolgálati jogviszonyt, vissza kel adni a közalkalmazotti státuszt.

Jakab úgy fogalmazott, nem tudja jogállami keretek között elképzelni, hogy Polt Péter szabadlábon van.

Polt Péter egy közönséges bűnöző, ma a tolvajok legalizálják a lopást, ezzel kell leszámolni - mondta.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató