Gyurcsány felesége ma a közigazgatásban dolgozók érdekszervezeteivel egyeztetett Gy. Németh Erzsébettel.

Dobrev elmondta, kormányzásra készül, ehhez pedig alapvető változásokra lesz szükség a közigazgatásban: így fel fogja szabadítani az államot a fideszes pártkatonák uralma alól, hogy végre ne a lojalitás, hanem a szakmai rátermettség döntse el, ki mi lehet az államigazgatásban, emellett intézményről intézményre fogja felállítani azokat a kádereket, akik ma nem a magyar emberek, hanem Orbán Viktor érdekeit képviselik.
"Változást kell elérnünk abban, hogy ma az állam a legrosszabb munkáltató. Példát kell mutatnunk, hogy hogyan képzeljük el az ország működését. Kiszámítható és igazságos bérezéssel, a diplomás bárminimum emelésével, a sztrájktörvény helyreállításával, a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségével, és az ágazati kollektív szerződések rendszerének kiépítésével fogjuk ezt elérni" - fogalmazott Gyurcsány 2.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
