2021. szeptember 21. - Máté, Mirella
EUR : 353.75
USD : 302.09
Időjárás ikon18°

Hatalmas a baj Budapesten: Gyakorlatilag már csődben van

Beérett a baloldali “szakértelem”. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Népszavának adott interjúban jelentette be, hogy a fővárosi önkormányzat valamennyi működésre fordítható állampapírja és készpénze elfogyott, így az intézmények és a hivatal fenntartása érdekében hozzá kellett nyúlni a huszonötmilliárd forintos folyószámlahitel-kerethez. Ezzel tulajdonképpen beismerte: sikerült nekik Budapestet csődközeli állapotba sodorniuk.

Erre egyébként lehetett számítani, Kiss Ambrus ugyanis már januárban közölte: 2021 végére nem lesz miből fizetni a béreket, leállnak a közszolgáltatások, és intézményeket kell bezárniuk. Úgy tűnik, a teljes pénzügyi összeomlást a vártnál előbb sikerült elérnie a szakértőkkel körülbástyázott főpolgármesternek, aki most persze lapít, mint a Népszabiba tekert tükörponty. Legalábbis a csődközeli helyzetről nem beszél, ellenben éppen ma jelentette be, hogy új államalapításban gondolkodik. 

Kiss Ambrus az interjúban hangsúlyozta, hogy az iparűzési adószámlára beérkező összeget a hó végi állapot alapján kell 46-54 százalékos arányban szétosztani a kerületek és a főváros között, ami október legelején történik meg. A pénzhiány legfeljebb szeptember végéig tart, de Kiss reményei szerint előbb is véget érhet. A főpolgármester-helyettes szerint az év végére a végszámla kihozható nullára. A csőd elkerülése érdekében a Fővárosi Közgyűlés augusztus végi ülésén 65 ponton módosították az idei költségvetést. Kiss egyébként már januárban közölte, hogy csődbe mehet a főváros. Akkor is a Népszaván keresztül tudatta a főpolgármester-helyettes, hogy komoly likviditási problémákkal számolnak. Akkor úgy fogalmazott:

Olyannyira ingatag a helyzet, hogy Budapest még azt sem tudja, hogy mikor fog elfogyni a pénze. A jelenlegi trendekből az látszik, hogy novemberben mehet csődbe a főváros, de még ez az időpont sincs kőbe vésve.

Nos, sikerült hónapokkal előbb csődközeli állapotba juttatniuk Budapestet, természetesen nem az ő, hanem a kormány hibájából…

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató