2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Dobrev: Aki azt mondja, lábujjhegyen kell majd kerülgetni a kétharmados törvényeket, el fog bukni

A DK miniszterelnök-jelöltje feles többséggel is nekimenne kétharmados törvényeknek.

Szeptember 18-án elstartol a baloldali előválasztás, emiatt pénteken a DK előválasztási a budapesti Szent István parkban tartott rendezvényt. 

Először Vitányi Ivánról, a DK tiszteletbeli elnökéről emlékeztek meg a rendezvényen, majd az SZDSZ volt elnöke, Kuncze Gábor lépett színpadra, aki higgadtságra intette az egymással versengő pártokat és képviselőjelölteket az előválasztáson. 

Dobrev Klára az eseményen azt mondta:

aki nem bontja le Orbán rendszerét, aki nem számol le Orbán rendszerével a választások után, azzal Orbán fog leszámolni".

Dobrev Klára bejelentette, hogy akár feles többséggel is felállítaná székéből például Polt Péter legfőbb ügyészt, és elmozdítaná helyéről a médiahatóság, illetve a Költségvetési Tanács tagjait is. 

Aki azt mondja, hogy kétharmad nélkül nem lehet nekimenni a kétharmados törvényeknek, az azt is mondja sajnos, hogy akkor nem lehet kormányozni”

– fogalmazott, hozzátéve: aki szerint „lábujjhegyen kell kerülgetni” a kétharmados törvényeket, az „el fog bukni”. 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató