2021. október 17. - Hedvig
EUR : 359.76
USD : 310
Időjárás ikon14°

Homonnay: Orbánt Párizsban, Rómában vagy Berlinben már elkergették volna

Lehet épp zavargásokra van szükség, hogy európai nemzetté váljunk.

„A fideszesek hogy örülnek az előválasztás terheléses támadásának – olvasom a kommenteket. Nem tudják szerencsétlenek, hogy akárki is követte el, a demokráciát támadta. Persze semmi csodálkozni való nincs azon, hogy ennek egy bizonyos szavazói réteg örül, hiszen a Fidesz apránként, lépésről-lépésre rombolta le a jogállamot, építette le a demokratikus intézményrendszert, szűnt meg a fékek és ellensúlyok rendszere, és mindehhez a Fidesznek volt elég szavazója, akik hangosan tapsoltak. Épp ma – illetve tegnap – került a szemem elé egy írás, mely azt próbálta magyarázni, miért adják el a magyarok az országukat egy kiló krumpliért, és igazodik az igaztalanhoz, és már majdnem igazat adtam a szövegnek, hogy mennyire nem vagyunk, és nem is leszünk európai nemzet. Mert most még nem vagyunk.

Mert kedves barátaim, Orbánt Párizsban, Rómában vagy Berlinben akkor elkergették volna, amikor lenyúlta a magánnyugdíj vagyont, hogy mára a kutya sem emlékezne rá. Pedig nekünk el sem kellett volna kergetni, nem kellett volna tüntetni, hidakat lezárni, megbénítani az országot, mert ha elég sokan nem adjuk nekik oda a pénzünket, akkor nem lett volna költségvetés, és akkor nagy szarban lettek volna. És hiába magyaráztunk sokan, a nagy többség hagyta elúszni a saját megtakarítását – megzsaroltak bennünket, mert úgyis elveszik, ha akarják, érveltek nekem. Ha így állsz hozzá a pénzed lenyúlásához, akkor közelebb állsz egy birkához mint egy európai polgárhoz.

De miért hagyunk mindent? Egyrészt nem hisszük el, hogy a hatalom forrása mi vagyunk. Nem hisszük el, hogy győzni tudunk a hatalmat a maguk hasznára fordító nagyurakkal szemben. A magyar történelem elbukott szabadságharcok sorozata Dózsától napjainkig. Erre vagyunk kondicionálva. Míg Európában győztes polgári forradalmak hozták el a szabadságot, mi ezt politikai alkudozások eredményeképp kaptuk meg. A jobbágyságot Magyarországon a király (Ferenc József) törölte el, aminek a politikai hatalmat birtokló nemesség tagjai nem mind örült. De a rendszerváltásért sem kellett felállnunk a fotelből. Ajándékba kaptuk, és nem is tudtunk a vívmányaira vigyázni. Kapunk krumplit, lesz pörkölt is, és a netet is ki tudják a legtöbben fizetni. Szerintem Viktorék készülnek a tavaszi zavargásokra, és nagyon remélem, megússzuk, bár lehet épp erre van szükség, hogy európai nemzetté váljunk – ahol senki nem röhög azon, ha a demokráciát támadja a hatalom.”- írta a DK-s celeb Homonnay.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató