2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Nemzetbiztonsági ellenőrzést kért Tényi István a DK-s Arató Gergely felszólalása miatt

Nemzetbiztonsági kockázattal járó eseményre utal Arató Gergely parlamenti felszólalása, ezért bejelentést tett Tényi István az illetékes hatóságnál. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott álláspont szerint az Országgyűlés plenáris ülésén elhangzottakat az az Alkotmányvédelmi Hivatalnak kell megvizsgálnia. 

Az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordult Tényi István, hogy vizsgálatot kérjen Arató Gergely parlamenti felszólalása miatt. Indoklása szerint a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese felszólalásában az alaptörvényről beszélt, mely szerinte „fabatkát sem ér”, egyetlen célja, hogy a kormány „korlátlan hatalmát és korlátlan lopását biztosítsa”. A házelnök azonban nem hagyta szó nélkül az ellenzéki képviselő mondanivalóját. Kövér László, az Országgyűlés elnöke félbeszakította.

A házelnök szerint a felszólaló képviselő:

eljutott arra a pontra – lehet, hogy provokáció hatására –, ami átlépi az alkotmányosság határát, holott ön az alaptörvényre esküt tett. Mindegy, hogy mit gondol egyébként az alaptörvényről, erre az alaptörvényre esküt tett, hiszen, ha nem tett volna, nem lehetne itt most képviselő. Arra szeretném felhívni a figyelmeztetni, hogy ne lépje át a büntetőtörvénykönyv tényállásainak a határát, mert az, ami önt mond, az az alkotmányos rend elleni – egyelőre csak – uszítás, és nem szeretném, ha szervezkedéssé fajulna

– fogalmazott Kövér. Majd leszögezte:

Önök össze-vissza mindenféle dologról handabandáznak a nyilvánosság előtt, a parlamenten kívül. Azt megengedhetik maguknak, mert szólásszabadság van – minden ellenkező híreszteléssel ellentétben

–, de ebben a házban ezt nem teheti meg.

A házelnök ezek után a beszédre reagálva még megjegyezte, hogy ha az ellenzék kétharmados törvényeket – beleértve az alaptörvényt –, kétharmados felhatalmazás nélkül kíván megváltoztatni, megszüntetni, vagy hatályon kívül helyezni, akkor alkotmányellenes cselekményt hajtanak végre, ami büntetőjogi kategória. Leszögezte, hogy egyedül az Alkotmánybíróság hivatott eldönteni, mi alkotmányellenes.

Tényi felidézte Kövér szavait:

Van még egy fék, a köztársasági elnöknek a féke, aki visszaküldheti a törvényeket, illetve az Alkotmánybíróság elé tolhatja

– tette hozzá, majd végezetül ismételten megkérte Aratót, hogy ne „fenyegetőzzön”, mert a szavainak súlya van.

Valamint megjegyezte, hogy az ellenzéki politikus egy olyan párt utódpártjának a tagja, mely „többször felforgatta már az alkotmányos rendet”. Tényi István bejelentésében úgy fogalmaz: álláspontja szerint az Országgyűlés plenáris ülésén elhangzottak nemzetbiztonsági kockázattal járó eseményre utalnak és kéri az ügy kivizsgálását az 1995. évi CXXV. törvény (Nbtv.) 67–72. §-a alapján.

Forrás: Pestisracok.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató