Semmi más nem történt, csak rendreutasítottam valakit.
„A jobboldali média éppen egy agresszív fenyegető valakinek próbál beállítani, mert megvédtem a összegyülteket Debrecenben. Pedig semmi más nem történt, csak rendreutasítottam valakit. Egészen pontosan azt mondtam neki, viselkedjen, a hétszázát!, mint egy óvodásra, úgy kellett rászolni. Pedig ő nem bánt velünk ilyen kesztyűs kézzel. Válogatott sértegetések, trágárságok, hazugságok épp, hogy csak tetlegességig nem fajult a rendzavarása. Senki nem lépett közbe, én megtettem. Eddig is és ezután is mindent megteszek, hogy senkinek ne essen baja a rendezvényeinken!”
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.